Az utóbbi években Venezuelában példátlan társadalmi és gazdasági válság bontakozott ki. Egy Tanú, Edgar ezt mondja: „Csupán néhány év alatt az életszínvonal drasztikusan lecsökkent. Olyan, mintha egy teljesen másik országban élnénk.”

 Mi segített Edgarnak alkalmazkodni az új helyzethez? Ezt mondja: „A feleségemmel, Carmennel azokra a misszionáriusokra gondoltunk, akik olyan országba költöznek, ahol nagy a szegénység, és még az alapvető szolgáltatások sincsenek biztosítva. A példájuk arra ösztönzött minket, hogy egyszerűsítsünk az életünkön, és hogy kipróbáljunk új dolgokat, például megtermeljük magunknak az élelmet.”

 De még mást is tettek. Elhatározták, hogy törődni fognak a hittársaikkal, és bátorítani fogják azokat, akik el vannak keseredve (1Tesszalonika 5:11). Edgar ezt mondja: „Amellett, hogy vigasztaltuk a testvéreket, arra ösztönöztük őket, hogy ők is segítsenek másoknak, mert ez nagy örömet ad” (Cselekedetek 20:35).

 Argenis a Covid19-világjárvány elején elhatározta, hogy tanúskodni fog a rokonainak, és néhányukkal el is tudta kezdeni a bibliatanulmányozást telefonon.

 Argenis szerette volna, hogy azok a rokonai is meg tudják nézni a 2020-as regionális kongresszust, akiknek nincsen internetük. Egy testvér egy szomszédos városból letöltötte nekik a kongresszusi programot, majd Argenis rokonai kölcsönkértek egy nagy tévét és hangszórókat. Mielőtt elkezdték nézni a programot, Argenis felhívta őket, és mondott egy imát. A szorgalmas erőfeszítéseinek köszönhetően 4 rokona és 15 másik személy nézte meg a kongresszust.

 Jairo és a felesége, Johana az egyetlenek a gyülekezetükben, akiknek van autójuk, és nagylelkűen segítenek vele másoknak. Azonban nem könnyű üzemanyaghoz jutni. Jairo ezt mondja: „Sokszor órákon keresztül, van, hogy egész éjszaka sorban állunk üzemanyagért.”

 Ennek ellenére úgy érzi, hogy ez minden erőfeszítést megér. Ezt mondja: „Amikor elvisszük a testvéreknek, amire szükségük van, nagy öröm látni, hogy mindezért Jehovának adnak hálát, aki gondoskodik a népéről” (2Korintusz 9:11, 14).

 Norianni a húszas évei vége felé jár, mégis úgy érezte, hogy túl fiatal ahhoz, hogy igazán segíteni tudjon másoknak. De aztán elolvasta az 1Timóteusz 4:12-t: „Soha senki ne nézze le a fiatal korodat. Ellenkezőleg, mutass példát a hűségeseknek”.

 Ez a vers arra ösztönözte Noriannit, hogy segítsen a gyülekezetében lévő időseknek. Együtt ír velük tanúskodólevelet, és meghívja őket a bibliatanulmányozásaira. Rendszeresen felhívja őket, valamint bátorító üzeneteket ír nekik. Norianni ezt mondja: „Jehova megmutatta, hogy én is sokat tehetek másokért.”

 A testvérek Venezuelában sok nehézséggel néznek szembe. Ennek ellenére buzgók a szolgálatban, és „nagy vigaszt nyújtanak” egymásnak (Kolosszé 4:11; 2Timóteusz 4:2).