Virginia, aki Jehova Tanúja, egy ritka betegségben, az úgynevezett bezártság szindrómában szenved. Teljesen le van bénulva. Egyedül a szemét tudja mozgatni, és valamennyire a fejét. Bár lát és hall, beszélni és enni nem tud. Korábban teljesen egészséges és energikus volt. De 1997-ben egy nap hirtelen rosszul lett. Éles, szűnni nem akaró fájdalmat érzett a tarkójánál. A férje kórházba vitte, de aznap este kómába esett. Két hét múlva tért magához az intenzív osztályon. Teljesen le volt bénulva, és lélegeztetőgépre volt kötve. Pár napig semmire sem emlékezett, még arra sem, hogy kicsoda.

 Virginia így emlékszik vissza: „Fokozatosan visszatértek az emlékeim. Rengeteget imádkoztam. Nem akartam meghalni, és nem szerettem volna, hogy a fiam anya nélkül nőjön fel. Azért, hogy legyen erőm küzdeni, próbáltam annyi bibliaverset felidézni, amennyit csak tudtam.

 Miután kikerültem az intenzív osztályról, mintegy 6 hónapot töltöttem különböző kórházakban és rehabilitációs központokban. Ezután hazamehettem, de mivel továbbra is le voltam bénulva, mindenben segítségre volt szükségem. Nagyon el voltam keseredve, teljesen értéktelennek éreztem magam. Aggódtam, hogy hogyan fogok így gondoskodni a kisfiamról.

 Elkezdtem olvasni olyan Tanúk élettörténeteit, akik hozzám hasonlóan súlyos betegségben szenvednek. Nagy hatással volt rám, hogy még így is mennyi mindent tudnak tenni Jehováért. Elhatároztam, hogy pozitív leszek, nem engedek az önsajnálatnak, és arra fogok összpontosítani, amit meg tudok tenni. A betegségem előtt kevés időm volt a szolgálatra, a bibliaolvasásra és az imára. Most viszont minden időmet a Jehovával ápolt kapcsolatom erősítésére tudtam fordítani.

 Megtanultam használni a számítógépet. Egy olyan szoftver segítségével gépelek, amely reagál a fejmozgásomra. Ez nagyon fárasztó, de így tudom tanulmányozni a Bibliát, és meg tudom osztani a reménységemet levélben és emailben az emberekkel. Egy sajátos módszerrel kommunikálok másokkal. Van egy lap, amin rajta vannak az ábécé betűi. Aki beszél velem, mindig rámutat egy betűre. Ha arra mutat, amire gondolok, pislogok egyet, ha nem, tágra nyitom a szememet. Így állnak össze a szavak és a mondatok. Néhány testvérnő már annyira gyakorlott, hogy könnyen kitalálja, mit akarok mondani. Néha persze vannak vicces helyzetek és félreértések.

 Szeretek részt venni a gyülekezeti tevékenységekben. Mindig bekapcsolódok az összejövetelekbe, most például videókonferencia segítségével. Ha szeretnék hozzászólni, legépelem a válaszaimat, és valaki felolvassa őket. A testvérekkel rendszeresen összekapcsolódunk, és közösen megnézzük a JW TV adásait. a

 Már 23 éve szenvedek a bezártság szindrómától. Időnként persze elcsüggedek, de sokat segít az ima, a testvérek társasága, és az, hogy elfoglalt vagyok Jehova szolgálatában. A testvérek támogatásának köszönhetően már 6 éve kisegítő úttörő vagyok. Mindig is próbáltam jó példát mutatni a fiamnak, Alessandrónak, aki most már vén, és a feleségével együtt általános úttörő.

 Sokat elmélkedek azon, hogy mi mindent fogok csinálni az új világban. Nagyon várom már, hogy hangosan beszélhessek Jehováról. Szeretnék sétálni egy patak mentén, és megcsodálni a természetet. Már két évtizede folyadékkal táplálnak egy csövön keresztül. Ezért már azt is nagyon várom, hogy leszakíthassak egy almát, beleharapjak, és elkészíthessem és megkóstolhassam a kedvenc olasz ételeimet, többek között a pizzát.

 A megmentés reménysége sok erőt ad nekem (1Tesszalonika 5:8). Az, hogy odaképzelem magam az új világba, segít megőrizni az örömömet a fizikai korlátaim ellenére, melyek remélem hamarosan a múlté lesznek. Már nagyon várom a valódi életet, melyet Isten királyságának az uralma alatt élvezhetünk majd” (1Timóteusz 6:19; Máté 6:9, 10).