Bár néhány szakember szerint a gyásznak meghatározott szakaszai vannak, mindenki másképp éli meg a gyászt. Vajon ez azt jelenti, hogy egyesek elnyomják az érzéseiket, vagy hogy kevésbé sújtja le őket, ha elveszítenek valakit, akit szeretnek? Nem feltétlenül. Az igaz, hogy sokat segíthet, ha az ember elfogadja a veszteséget, és kimutatja az érzéseit, de azt nem lehet meghatározni, hogy hogyan kell „helyesen” gyászolni. Sok múlik a gyászoló kultúráján, egyéniségén, élettapasztalatán, és azon, milyen körülmények között veszítette el azt, aki közel állt hozzá.

Sokan nem tudják, hogy mivel kell majd egy szeretett személy halála után szembenézniük. Ám a következő érzéseket és nehézségeket a legtöbb gyászoló átéli:

Lesújtó érzések. A gyász során előfordulhatnak hirtelen hangulatváltozások. A gyászolókra sokszor rátör a sírás, és elviselhetetlennek érzik a szeretett személy hiányát. Még jobban felkavarhatja őket, ha eszükbe jut róla egy kedves emlék, vagy ha vele álmodnak. Egy haláleset gyakran tagadást, vagy sokkos állapotot vált ki az emberekből. Tiina elmeséli, hogyan reagált, amikor a férje, Timo váratlanul meghalt. Ezt mondja: „Érzelmileg megbénultam. Még sírni sem tudtam. A halála annyira lesújtott, hogy időnként még levegőt is alig kaptam. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ez történt.”

Szorongás, harag, bűntudat. Ivan ezt mondja: „Miután Eric, a fiunk 24 évesen meghalt, a feleségemmel, Yolandával egy ideig nagyon ingerlékenyek voltunk. Ez meglepett minket, mert korábban nem tartottuk magunkat haragos embernek. Bűntudatunk is volt. Folyton azt kérdeztük magunktól, hogy tehettünk-e volna többet a fiunkért.” Alejandro is a bűntudattal küzdött, miután a felesége egy elhúzódó betegségben meghalt. Így emlékszik vissza: „Először úgy éreztem, hogy biztos rossz ember vagyok, ha Isten engedi, hogy így szenvedjek. Aztán meg az bántott, hogy Istent hibáztattam a történtekért.” Kostas pedig, akiről az előző cikkben beszéltünk, a következőt mondja: „Időnként még Sophiára is haragudtam, amiért magamra hagyott. Persze, ez nem az ő hibája volt.”

Zavaros gondolatok. Lehetnek olyan időszakok, amikor a gyászoló nem ura a gondolatainak. Például azt hiheti, hogy látja vagy hallja az elhunytat, illetve úgy érzi, mintha ott lenne vele. Az is lehet, hogy nehezen tud összpontosítani, vagy nem emlékszik dolgokra. Tiina ezt meséli: „Beszélgetések közben nem tudtam figyelni. Folyton Timo halálán jártak a gondolataim. Képtelen voltam összpontosítani, és ez nagyon megviselt.”

Visszahúzódás a társaságtól. A gyászolók mások társaságában ingerlékennyé válhatnak, és kényelmetlenül érezhetik magukat. Kostas ezt mondja: „Nem találtam a helyem sem a házaspárok, sem az egyedülállók közt.” Yolanda, Ivan felesége így emlékszik vissza: „Nehéz volt olyanok társaságában lenni, akik jelentéktelen dolgok miatt panaszkodtak, olyasmik miatt, amik a mi problémánk mellett eltörpültek. Mások meg folyton arról meséltek, hogy a gyerekeik milyen jól megvannak. Persze ennek örültem, de nem volt könnyű hallgatni őket. Azt tudtuk, hogy az élet megy tovább, de egyszerűen nem volt kedvünk és türelmünk az ilyen beszélgetésekhez.”

Egészségi problémák. Gyakran előfordul, hogy a gyászolóknak megnő vagy csökken az étvágya, nagyon lefogynak vagy meghíznak, illetve alvászavarokkal  küzdenek. Aaronnak is voltak egészségi problémái az édesapja halálát követő évben. Ezt mondja: „Sokszor nem tudtam aludni. Minden éjjel ugyanakkor felébredtem, és egyfolytában apa járt az eszemben.”

Alejandrónak rejtélyes fizikai tünetei voltak. Ezt meséli: „Többször is elmentem az orvoshoz kivizsgálásra, és mindig megnyugtatott, hogy egészséges vagyok. Gyanítottam, hogy a tüneteim a gyász miatt jelentkeztek.” Bár Alejandro egészségi gondjai idővel megszűntek, jól tette, hogy kivizsgáltatta magát, ugyanis a gyász gyengítheti az immunrendszert, felerősítheti a meglévő betegségeket, sőt újakat válthat ki.

A szükséges teendők ellátása nehézséget jelent. Ivan így emlékszik vissza: „Eric halála után nemcsak a rokonokat és a barátokat kellett értesítenünk, hanem másokat is, például a munkaadóját és a főbérlőjét. Rengeteg hivatalos dokumentumot kellett kitöltenünk. Aztán pedig át kellett válogatnunk a személyes dolgait. Mindez nagy összpontosítást igényelt, pedig mentálisan, fizikailag és érzelmileg is ki voltunk merülve.”

Másoknak az okoz nehézséget, hogy olyasmikkel kell foglalkozniuk, amiket korábban a hozzátartozójuk intézett. Tiina például ezt mondja: „Mindig Timo intézte a banki dolgokat és a pénzügyeket. A halála után ezekkel nekem kellett foglalkoznom, és ez még feszültebbé tett. Attól féltem, hogy valamit elrontok.”

Az eddig említett nehézségek alapján azt gondolhatjuk, hogy a gyászon szinte lehetetlen úrrá lenni. Egy szeretett személy elvesztése valóban nagyon fájdalmas tud lenni, ám ha tudjuk, mi mindent válthat ki bennünk a gyász, akkor talán könnyebben fel tudjuk dolgozni a veszteséget. Másrészt nem mindenki tapasztalja meg a gyásszal járó összes nehézséget. És az is nyújthat némi vigaszt, hogy a gyászolók erőteljes érzései teljesen természetesek.

Mire számíthatsz? A gyász intenzitása idővel alábbhagy. Ez nem azt jelenti, hogy elfelejtjük azt, akit szerettünk. De a kezdeti, elviselhetetlennek tűnő fájdalom lassanként enyhül. Az emlékek vagy az évfordulók időnként még felszakíthatják a sebeket, ám a legtöbben egy idő után képesek újra kiegyensúlyozott életet élni. Ez könnyebben megy, ha a gyászoló számíthat a családtagok és a barátok támogatására, és észszerű lépéseket tesz annak érdekében, hogy visszanyerje a lelki egyensúlyát.

Meddig fog tartani? Vannak, akik néhány hónap alatt túljutnak a nehezén. Ám sokaknak egy vagy két év is kell ahhoz, hogy jobban érezzék magukat. Másoknak ennél is több időre van szükségük. * Alejandro ezt mondja: „Körülbelül három évbe telt, mire kezdett enyhülni a fájdalmam.”

Légy türelmes, hagyj időt magadnak. Ne siettesd a dolgokat. Gondolj arra, hogy az elviselhetetlennek tűnő fájdalom idővel enyhülni fog. Joggal merülhet fel benned a kérdés, hogy mivel enyhítheted a gyászt, és mit tehetsz azért, hogy ne húzódjon el túlságosan?