Válságban az olimpiai eszme

AMIKOR Pierre de Coubertin báró az olimpiai játékok újjáélesztését tervezte, néhány nemes eszmét körvonalazott. A modern olimpiák jelmondata, melyet Coubertinnek tulajdonítanak, így szól: „Az olimpián nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos . . . A lényeg nem a győzelem, hanem a küzdelem maga.”

Coubertin hitt abban, hogy az egészséges versengés erkölcsös jellemet formál, előmozdítja a megfelelő ítélőképességet, és hozzájárul a helyes viselkedéshez. Sőt, még „sportvallásról” is beszélt. Úgy érezte, hogy az olimpiai játékok megtaníthatják az embereket békében élni.

Ám Coubertin 1937-ben bekövetkező halálának az idejére e szép remények szertefoszlottak. Az olimpiát már egyszer elhalasztották egy világháború miatt, és a politikai feszültség egy újabb nagy háború felé sodorta a világot. Ma az olimpiai eszme még nagyobb válságban van. Miért?

Az olimpia és a doppingszerek

A sportolók már évtizedek óta teljesítményfokozó szereket használnak, hogy előnyre tegyenek szert a versenytársaikkal szemben, s ez alól az olimpiai játékok sem kivételek. Ma, 25 évvel a szigorúnak tűnő doppingszűrés bevezetése után, még mindig gondot jelent az, hogy az olimpikonok tiltott szereket használnak.

Néhány sportoló szteroidokat használ, hogy előnyre tegyen szert. Mások stimulánsokhoz folyamodnak. Az emberi növekedési hormonok népszerűek a rövidtávfutók és más, nagy erőkifejtést igénylő sportok résztvevői körében, mivel az intenzív edzések után gyorsan helyreállítják a test egyensúlyát, és fokozzák az izomerőt. Időközben sok hosszútávfutó, úszó és sífutó rákapott az eritropoetin genetikailag módosított változatára, mivel ez növeli az állóképességet, serkentve a vörösvérsejt-termelődést.

 Érthető, miért nevezi dr. Robert Voy, az Amerikai Olimpiai Bizottság megbízásából végzett doppingszűrések korábbi vezetője a sportolókat „két lábon járó laboratóriumoknak”. Kijelenti: „Az olimpiák lettek a tudósok, vegyészek és etikátlan orvosok kísérleti telepei.” Mi a helyzet a szűréssel? Dr. Donald Catlin, aki egy doppingszűrő laboratórium igazgatója az Egyesült Államokban, ezt mondja: „A minden hájjal megkent sportolók, akik doppingolni akarnak, olyan szerekre térnek át, amelyeket nem lehet kimutatni.”

Korrupció

Mivel csupán kevés város engedheti meg magának, hogy pályázzon az olimpiai rendezés jogára, egyik-másik város semmitől sem riad vissza, hogy megkapja ezt a lehetőséget. Úgy két évvel ezelőtt nagy botrány volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) körül. A vádak szerint 400 000 dollárral megvesztegettek NOB-tagokat, hogy Salt Lake City megkaphassa a 2002-es téli olimpiai játékok rendezési jogát, s ezzel kérdésessé vált a kiválasztási eljárásban részt vevők erkölcsössége.

A vendégszeretet és a nyílt megvesztegetés közötti határvonal elmosódik, mivel a lehetséges vendéglátó városok pazar ajándékokat kínálnak azoknak, akik az ő városukat választják. Úgy húsz NOB-tag keveredett a Salt Lake City-i botrányba, s közülük végül hatot kizártak a bizottságból.  Ami a 2000-es ausztrál játékok megrendezését illeti, minden erőfeszítés, amivel igyekeztek fenntartani a tiszta küzdelem látszatát, hiábavalónak bizonyult, amikor az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnöke beismerte: „Nem csupán a városunk szépsége és a sportlétesítményeink járultak hozzá, hogy megkapjuk [a rendezés jogát].”

Az, hogy néhány felelős beosztásban lévő NOB-tag nagy lábon él, tovább növeli a szkepticizmust. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség nemrégiben elhunyt svájci elnöke, Tommy Keller egyszer azt mondta, hogy szerinte néhány tisztviselő „a saját büszkeségét akarja legyezgetni” az olimpiai játékokkal. Majd hozzátette, hogy „a pénz hajszolása és egyéni ambíciók kielégítése” látszik az események mozgatórugójának.

Óriási üzlet

Senki sem tagadhatja, hogy az olimpiák nagy pénzt jelentenek. Megszokott, hogy a játékok sok nézőt csalogatnak a tévé képernyője elé, ami nagy nyereséget hoz a tévétársaságoknak a közvetítés közben leadott reklámokból, és ami a játékok szponzorálását hatalmas üzletté teszi.

Gondoljunk például az 1988-as olimpiára, amikor is kilenc multinacionális vállalat összesen több mint 100 millió dollárt adott a NOB-nak az egész világra kiterjedő kereskedelmi jogokért. Az 1996-os atlantai nyári olimpiai játékok során a bizottság 400 millió dollárt zsebelt be hasonló jogokért. És ebben az összegben nincsenek benne a televíziós közvetítési jogok. Egy amerikai tévéhálózat több mint 3,5 milliárd dollárt fizetett a 2000 és 2008 közötti olimpiai játékok sugárzási jogáért, és a beszámolók szerint négy év alatt a világ különböző részein lévő 11 szponzornak egyenként 84 millió dollárt kell fizetnie. Ezért néhányan nem rejtik véka alá azt a nézetüket, hogy bár az olimpiák egykor az emberi kiválóság eszményképeinek a jelképei voltak, ma már főleg pénzszerzési lehetőségek. Ez pedig az emberi kapzsiságra világít rá.

Mi romlott el?

Néhány szakértő azt mondja, hogy az olimpiai játékok válsága két jelentős eseményre vezethető  vissza, melyek az 1980-as évek elején történtek. Az első az a döntés volt, mely megadta a nemzetközi sportszövetségeknek azt a jogot, hogy meghatározzák, mely sportolóikat indítják az olimpián. Míg a NOB egykor csak amatőröknek engedélyezte a részvételt, a sportszövetségek kezdték megengedni, hogy profi sportolók is versenyezzenek olimpiai számaikban. De a profi sportolók profikra jellemző szemléletmódot hoztak magukkal. Csupán „a küzdelemért” még nem kötnek senkivel sem busás hasznot hozó reklámszerződést, és ezért nemsokára a győzelem vált a legfontosabbá. Nem meglepő, hogy mindez arra ösztönözte a résztvevőket, hogy teljesítményfokozó szereket szedjenek.

A második fontos fejlemény 1983-ban történt, amikor a NOB kezdett tőkét kovácsolni  abból, amit a bizottság marketingszakértője „a világ legértékesebb, még kihasználatlan jelképének” nevezett, vagyis az olimpiai karikákból. Ez korlátokat nem ismerő kereskedelmi szellemet hozott létre, ami jellemzővé vált az olimpiákra. Jason Zengerle megjegyezte: „Noha a béke előmozdításáról és a világ nemzeteinek az összekovácsolásáról beszélünk . . . , az olimpiai játékok valójában nem különböznek . . . a többi feltűnést keltő sporteseménytől.” Vajon ez azt jelenti, hogy az olimpiai mozgalom eszméje sohasem kel életre?

[Kiemelt rész/kép az 5. oldalon]

AMIT AZ OLIMPIAI JÁTÉKOKRÓL TUDNI KELL

→ Az olimpia jelképe az öt karika, mely az öt földrészt, Afrikát, Ausztráliát, Ázsiát, Európát, Észak- és Dél-Amerikát jelképezi. A karikák összekapcsolódnak, szimbolizálva az összes nép közötti, sportszerűségen alapuló barátságot.

→ Az olimpia mottója: Citius — Altius — Fortius; a latin szavak jelentése: ’Sebesebben — Magasabbra — Bátrabban’. A mottó másik fordítása egy francia pedagógustól származik: ’Gyorsabban — Magasabbra — Erősebben’.

→ Az olimpiai láng az ókori játékok idején Zeusz oltárán égett. Ma a fáklyát a nap erejével gyújtják meg Olümpiában, majd eljuttatják a játékok színhelyére.

→ Az olimpiai hagyományoknak több ezer éves múltjuk van. A feljegyzések szerint az első olimpiai játékokat i. e. 776-ban tartották, de sokan azt mondják, hogy a játékok eredete ennél az időpontnál legalább öt évszázaddal korábbra nyúlik vissza.

[Forrásjelzés]

AP Photo/Eric Draper

[Kiemelt rész/kép a 6. oldalon]

A SYDNEYI OLIMPIA HELYSZÍNE

Amikor 1993 szeptemberében Sydney nyerte meg a 2000-es olimpiai játékok rendezési jogát, a város nagy lelkesedéssel készülődni kezdett a több tízezer látogató fogadására. Sok munkával megtisztították a területet, és világszínvonalú olimpiai helyszíneket hoztak létre. Régi hulladéktelepeket 760 hektáron vízben gazdag területekké és parkokká alakítottak, melyeket torkolatok tarkítanak.

A sydneyi olimpiai falu, amelyet a sportolók és a hivatalos személyek elszállásolására építettek, a világ legnagyobb napenergiával működtetett faluja. A SuperDome-nak, a déli félteke legnagyobb fedett pályás sport- és szabadidőközpontjának van Ausztráliában a legnagyobb magánkézben lévő napkollektora. Az építmény üzemeltetéséhez olyan energiát használnak fel, mely szinte semennyi üvegházhatású gázt sem bocsát ki.

A SuperDome mögötti horizontot az olimpiai stadion lekerekített formái és egymásba fonódó fénycsóvái uralják. Az épület felépítése 435 000 000 dollárba került, és 110 000 ülőhellyel ez a világ legnagyobb olimpiai stadionja. A stadion főboltozata alatt négy Boeing—747-es gép tudna egymás mellett parkolni! A magasban az átlátszó mennyezeti burkolat megvédi a nézőket a nap ultraibolya sugaraitól. „2000-ben néhány hónapra ez a hely lesz Ausztrália szíve” — mondta Alan Patching, a stadion főigazgatója. Majd ezt a jóslatot kockáztatta meg: „Azután olyan szimbólum lesz, mint az operaház.”

[Kép a 4. oldalon]

Pierre de Coubertin báró

[Forrásjelzés]

Culver Pictures

[Kép forrásának jelzése a 7. oldalon]

AP Photo/ACOG, HO