Vikingek — A hódító és gyarmatosító nép

JÚNIUSI nap volt i. sz. 793-ban. A Northumberland (Anglia) partjai közelében lévő Lindisfarne nevű kis szigeten — melyet Holy Islandnek, azaz Szent Szigetnek is neveznek — a szerzetesek csendesen végezték a dolgukat. Nem tudták, hogy kecses, alacsony hajók rohamos gyorsasággal közelednek a hullámok hátán. A hajók a partra siklottak. Félelmetes kinézetű, szakállas férfiak ugrottak ki belőlük, s kardokat meg csatabárdokat forgatva rohantak a kolostor felé. Rátámadtak az ijedt szerzetesekre, s nagy vérfürdőt rendeztek. A támadók elrabolták a kolostor aranyát, ezüstjét, ékszereit és más kincseit. Majd újra az Északi-tenger felé vették az irányt, és eltűntek.

A fosztogatók a vikingek voltak. Kegyetlen, rajtaütésszerű támadásaikkal felhívták a figyelmet magukra Európában, és ezek a fosztogatások jelezték a viking kor kezdetét. Hamarosan annyira rettegtek a vikingektől, hogy egész Angliában ezt az imát ismételgették: „A normannok haragjától ments meg, Uram, minket!” *

Kik voltak ezek a vikingek? Miért bukkantak fel hirtelen a semmiből a történelem lapjain, miért tudták megőrizni jelentős szerepüket három évszázadon át, és mi az oka annak, hogy látszólag eltűntek a világ színpadáról?

Gazdálkodók és fosztogatók

A vikingek ősei német emberek voltak, akik mintegy 2000 évvel a viking kor előtt kezdtek Északnyugat-Európából Skandináviába, azaz Dániába, Norvégiába és Svédországba vándorolni. Elődeikhez hasonlóan a vikingek gazdálkodók voltak, még azok is, akik részt vettek a rablóhadjáratokban. Skandinávia hidegebb részein a vikingek inkább a vadászatra, a halászatra és a bálnavadászatra voltak utalva. A viking kereskedők nagyobb közösségekben éltek. Erős hajóikkal ezekből indultak rendszeresen útnak, hogy bejárják az európai kereskedelmi útvonalakat. Mi kellett ahhoz, hogy ezek a látszólag ártalmatlan emberek kilépjenek az ismeretlenség homályából, és csupán egyetlen emberöltő alatt hírhedtté váljanak?

Egy lehetséges magyarázat erre a  túlnépesedés, ám sok történész úgy véli, hogy ez csupán Nyugat-Norvégiára lehetett volna jellemző, ahol is korlátozott volt a termőföld nagysága. A The Oxford Illustrated History of the Vikings ezt írja: „A vikingek első nemzedékeinek többsége vagyont, nem pedig földet keresett.” Ez különösen igaz volt a királyokra és a törzsfőnökökre, akiknek jelentős bevételre volt szükségük, hogy fenn tudják tartani a hatalmukat. Más vikingek talán azért hagyták el Skandináviát, hogy elmeneküljenek a családi viszályok és a helyi háborúk elől.

Egy másik tényező lehetett még a jómódú viking férfiak között elterjedt többnejűség. Ennek következtében sok gyermekük született. Rendszerint azonban csupán az elsőszülött fiú örökölte a család vagyonát, s így a fiatalabb testvéreinek a saját lábukon kellett megállniuk. A The Birth of Europe című könyv szerint ezek az örökség nélküli fiúk „egy nagy és veszélyes harcos elitet alkottak. Arra kényszerültek, hogy minden eszközt felhasználva önállóan boldoguljanak, akár úgy, hogy a saját országukban aratnak győzelmeket, akár úgy, hogy külföldön kalózkodnak.”

A vikingeknek megvolt a megfelelő járművük a rajtaütésszerű támadásokhoz, ez pedig a „hosszúhajó”, vagyis viking hajó volt. A történészek magasztalóan úgy beszélnek a viking hajóról, mint a középkor kezdetének egyik legnagyszerűbb technikai vívmányáról. Ezek az alacsony merülésű, vitorlákkal és evezőkkel felszerelt kecses hajók minden olyan tenger, tó, folyó urává tették a vikingeket, mely megközelíthető volt számukra.

A vikingek terjeszkedése

Néhány történész azt állítja, hogy a viking kor a nyolcadik század közepén kezdődött, akkortájt, amikor a vikingek rátörtek Lindisfarne-ra. Akárhogy legyen is, Lindisfarne megtámadása hozzájárult ahhoz, hogy a vikingekről tudomást szerezzen a nyilvánosság. Angliából Írország felé vették az útjukat, és megint csak kincsekben bővelkedő kolostorok voltak a célpontjaik. A zsákmánnyal és rabszolgákkal megrakott „hosszúhajóikon” a vikingek télre hazahajóztak. 840-ben viszont szakítottak a hagyományaikkal, és a kirabolt területeken teleltek. Az ír város, Dublin például kezdetben viking fennhatóság alatt volt. 850-től kezdődően a vikingek Angliában is teleltek. Első támaszpontjukat a Thanet nevű szigeten alakították ki, a Temze torkolatánál.

Hamarosan dán és norvég vikingek egyaránt érkeztek a brit szigetekre, de már nem mint kalózcsapatok, hanem mint hajóhadakba rendezett seregek. Ezeknek a hajóknak a némelyike elérhette a 30 méteres hosszúságot, s akár 100 harcost is szállíthatott. Az elkövetkező években a vikingek leigázták Anglia északkeleti részét. Ez a terület Danelag néven vált ismertté, mivel a dán kultúra és törvények váltak itt mérvadóvá. A dél-angliai Wessexben azonban a szászok királya, Alfréd és az utódai sakkban tartották a vikingeket. De az 1016-os ashingtoni nagy csata után, valamint Wessex királyának, Edmundnak a halálát követően, mely ugyanannak az évnek egy későbbi időpontjában következett be, a magát kereszténynek valló viking vezér, Knut lett Anglia egyedüli uralkodója.

Európa szívében és azon is túl

799-ben dán vikingek kezdték fosztogatni az akkoriban Frízföldnek nevezett területet, vagyis Európának azt a tengerparti területét, mely nagyjából Dániától Hollandiáig terjedt ki. Onnan olyan folyókon hajóztak le, mint a Loire és a Szajna. Városokat és falvakat raboltak ki mélyen Európa belsejében. 845-ben a vikingek még Párizst is kifosztották. A frank Kopasz Károly 3000 kilogramm ezüstöt fizetett nekik, hogy vonuljanak ki a városból. Ám a vikingek visszatértek, és a Párizson túl fekvő területeken, egészen Troyes-ig, Verdunig és Toulig fosztogattak.

 A vikingek elhajóztak Spanyolországba és Portugáliába is. Itt 844-ben hajtották végre az első rablóhadjáratukat, melyről tudomásunk van. Kiraboltak több kisvárost is, és ideiglenesen még Sevillát is elfoglalták. „Ám a város arab védői annyira hevesen ellenálltak, hogy a vikingeket gyorsan visszaverték, és csapataikat csaknem teljesen megsemmisítették” — írja a Cultural Atlas of the Viking World. 859-ben viszont visszatértek, ez alkalommal egy hatvankét hajóból álló flottával. Miután pusztításokat hajtottak végre Spanyolország egyes részein, betörtek Észak-Afrikába, s noha hajóik ekkor már színültig voltak zsákmánnyal, Itáliába mentek, s kirabolták Pisát és Linát (korábban Luna).

A svéd vikingek kelet felé hajóztak, át a Balti-tengeren, majd Európa keleti részének néhány nagy vízi útján, a Volhov, Lovaty, Dnyeper és Volga folyókon folytatták útjukat. Ezeken végül elérték a Fekete-tengert és a Bizánci Birodalom gazdag országait. Néhány viking kereskedő a Volgán és a Kaszpi-tengeren még Bagdadba is eljutott. A későbbiekben svéd törzsfőnökök lettek a Dnyeper és Volga menti hatalmas szláv földek uralkodói. A betolakodókat rusnak nevezték el. Néhányan úgy vélik, hogy ebből a szóból alakult ki az „orosz” szó.

Izlandra, Grönlandra és Új-Fundlandra

A norvég vikingek sok, távolabb eső szigetre összpontosítottak. A nyolcadik században elfoglalták például az Orkney- és Shetland-szigeteket, a kilencedik században pedig a Feröer-szigeteket, a Hebridákat és Írország keleti részét. A vikingek még Izlandot is gyarmatosították. Itt létrehozták az Althing nevű törvényhozó testületet. Az Althing, mely még mindig Izland kormányzó testülete, a nyugati világ legrégibb törvényhozó szerve.

985-ben egy Vörös Erik nevű viking kolóniát hozott létre Grönlandon. Ugyanannak az évnek egy későbbi időszakában egy másik normann, Bjarni Herjolfsson útnak indult Izlandról, hogy csatlakozzon szüleihez Grönlandon. De a szelek eltérítették az útjáról, és túlhaladt Grönlandon. „Valószínűleg Bjarni volt az első normann, aki megpillantotta Észak-Amerikát” — tudjuk meg a Cultural Atlas of the Viking World című kiadványból.

Feltehetően i. sz. 1000 után Bjarni beszámolóját követve Vörös Erik fia, Leif Erikson nyugat felé hajózott, Grönlandról a Baffin-sziget felé, majd Labrador partjai mentén lefelé vette az irányt, s végül egy kinyúló partfokhoz ért, melyet Vinlandnak * nevezett el arról a vadszőlőről vagy vadbogyóról, mely ott termett. Leif ott töltötte a telet, majd hazaindult Grönlandra. A következő évben Leif bátyja, Thorvald vezetett expedíciót Vinlandra,  de megölték, amikor összetűzésre került sor a bennszülöttekkel. Néhány évvel később azonban 60-160 viking létrehozott egy települést Vinlandon, de mivel folytonos ellenségeskedés alakult ki a bennszülöttekkel, csupán úgy három évig maradtak, és soha nem tértek vissza. Csaknem 500 év telt el, míg az Anglia szolgálatában álló olasz felfedező, John Cabot Angliának követelte az Észak-Amerika feletti fennhatóságot.

A viking kor vége

A viking kor végére a vikingek számos új politikai államot hoztak létre, melyek felett skandináv dinasztiák uralkodtak. De a vikingek nem maradtak sokáig idegenek, mivel végül sok viking beleolvadt az újonnan felfedezett kultúrákba, és átvette más népek vallását. Például a viking törzsfőnök, Rollo, aki a francia partok mentén fekvő területnek azt a részét foglalta el, melyet Normandiának (jelentése: normannok vagy ’északi emberek földje’) neveznek, áttért a katolikus hitre. Egyik leszármazottja volt Normandia hercege, Vilmos. Az 1066-os hastingsi csata után, melyben a normann és az angol vikingek leszármazottjai álltak egymással szemben, a győztes Vilmos herceget Anglia királyává koronázták.

Vilmos azonnal megakadályozott minden további skandináv befolyást Angliában, és új feudális korszakot vezetett be, mely magában foglalta a középkori francia kormányzási, földtulajdoni és gazdasági rendszer meghonosítását. Így hát „ha választanunk kell egy időpontot, mely a viking kor végét jelzi, az mindenképp 1066” — jelenti ki Else Roesdahl a The Vikings című könyvében. A XI. század tanúja volt annak is, amint az eredeti viking királyságok Skandináviában független nemzeti államokká alakultak.

A vikingek történelmének három évszázada eseményekben gazdag. Ám az a vikingekről kialakult kép, hogy nem többek fosztogató barbároknál, akik kardot és csatabárdot forgatnak, nem teljes. Alkalmazkodónak is bizonyultak azáltal, hogy végül távoli földeket tettek a gyarmataikká, és még a helyi kultúrákba is beleolvadtak. Gazdálkodókként állandó lakóhelyeken telepedtek le, uralkodókként pedig idegen trónokon ültek. Igen, a vikingek nem csupán a hajózás és a kard mesterei voltak, hanem a gazdálkodásé és a politikáé is.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 27. oldalon]

A VIKINGEK VALLÁSA

A vikingek sok mitológiai istent imádtak, például Odint, Thort, Freyrt, Freyját és Hélt. Odin, a bölcsesség és a harc istene volt az istenek vezére. Az ő felesége volt Frigg. Thor óriásokat gyilkolt meg, ezenkívül ő volt a szelek és az eső ura. Freyr volt a béke és a termékenység erkölcstelen istene. A testvére, Freyja volt a szerelem és termékenység istennője. Hél volt a halottak birodalmának istennője.

Az angolban és néhány másik nyelvben a skandináv mitológia alapján nevezték el a hét bizonyos napjait. Vannak olyan napok, melyek Tyr, Wodan, Thor és Frigg után kapták a nevüket.

A viking istenek az imádóikhoz hasonlóan feltehetően lopás, vakmerő tettek és fortélyok által lettek gazdagok. Odin azt ígérte, hogy akik hősi halált halnak a csatában, helyet kapnak Ázgardnak, az istenek egyik otthonának égi birodalmában, a Valhalla hatalmas csarnokában. Ott annyi lakomán vehetnek részt, és annyit harcolhatnak, amennyit csak akarnak. A viking nemeseket gyakran a csónakjukkal temették el, vagy olyan kövekkel, melyekből csónakformát alakítottak ki. Ételt, fegyvereket, dísztárgyakat, leölt állatokat és talán még egy feláldozott rabszolgát is eltemettek a halottal együtt. A királynők mellé olykor odatemették az egyik szolgálólányukat is.

Azok a sisakok, melyekhez szarvak vannak erősítve, és amelyeket gyakran a vikingekkel hoznak összefüggésbe, a viking kort több mint ezer évvel megelőző időkből származnak. Ezeknek a sisakoknak a viselése nyilvánvalóan csupán a szertartásaik része volt. A viking harcosok egyszerű, kúp alakú, fémből vagy bőrből készült sisakot viseltek, ha egyáltalán viseltek valamilyet.

[Térkép a 26. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

VIKING TERJESZKEDÉS

NORVÉGIA

↓

IZLAND

GRÖNLAND

Baffin-sziget

Labrador

Új-Fundland

DÁNIA

↓

ANGLIA

ÍRORSZÁG

HOLLANDIA

FRANCIAORSZÁG

PORTUGÁLIA

SPANYOLORSZÁG

AFRIKA

OLASZORSZÁG

SVÉDORSZÁG

↓

OROSZORSZÁG

Kaszpi-tenger

Bagdad

UKRAJNA

Fekete-tenger

Isztambul

[Forrásjelzés]

Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

[Kép a 24. oldalon]

Egy viking „hosszúhajó” mása

[Forrásjelzés]

A 2. és a 24. oldal: Antonion Otto Rabasca, Courtesy of Gunnar Eggertson

[Képek a 25. oldalon]

Viking harci eszközök

Viking sisak

[Forrásjelzés]

Harci eszközök és sisak: Artifacts on display at the Museum of National Antiquities, Stockholm, Sweden

[Kép a 27. oldalon]

Leif Erikson