Helyesli Isten a háborúzást?
A Biblia nézőpontja
Helyesli Isten a háborúzást?
MILYEN gyakran hirdettek uralkodók, hadvezérek, sőt a papság háborút Isten nevében! 1095-ben II. Orbán pápa áldásával megkezdődött az első keresztes hadjárat, hogy visszafoglalják Jeruzsálem „szent városát” a kereszténységnek. De mielőtt elérhették volna a céljukat, a keresztesek egyik seregét megsemmisítették a törökök, akiknek Allah iránti buzgalmuk éppoly erős volt, mint a kereszteseknek a Szentháromságba vetett hitük.
Egy német fiatal 1914 augusztusában ezt írta I. világháborús táborhelyén: „Ha van igazság és isteni gondviselés a történelemben — és ebben teljesen biztos vagyok —, akkor miénk lesz a győzelem.” Ugyanebben a hónapban II. Miklós cár ezekkel a szavakkal indította az orosz seregeket Németország ellen: „Szívből üdvözlöm bátor csapataimat és pompás szövetségeseimet. Isten velünk van!”
Katonák milliói mentek a frontra ilyen buzdítással, és teljesen hittek abban, hogy Isten az ő oldalukon áll. Sokan úgy érzik, hogy Isten megengedi azt, hogy valaki a szabadság kivívásáért harcoljon, és ennek alátámasztásául azokat a háborúkat hozzák fel, amelyek a Héber Iratokban (vagy ahogy gyakran említik, az Ószövetségben) olvashatók. Vajon helyesen értelmezik Isten Szavát?
Az ókori Izrael háborúi
Jehova Isten elrendelte, hogy az Ígéret földjének megszerzéséért Izrael vívjon háborút a romlott kánaániták ellen (3Mózes 18:1, 24–28; 5Mózes 20:16–18). Éppen úgy, ahogy korábban vízözön által elpusztította a gonosztevőket Noé napjaiban, és ahogy tűzzel pusztította el Szodoma és Gomorra városát, Isten az ítélet-végrehajtó kardjaként használta fel Izrael nemzetét (1Mózes 6:12, 17; 19:13, 24, 25).
A Biblia szerint Izrael más csatákat is vívott isteni irányítás alatt rendszerint azért, hogy visszaverje azokat az ellenséges támadásokat, amelyekre nem is adott okot. Amikor a nemzet engedelmeskedett Jehovának, a háborúk kimenetele kedvező volt (2Mózes 34:24; 2Sámuel 5:17–25). De mindig katasztrofális következményekkel járt az, ha Izrael harcolni mert az isteni útmutatással ellentétben. Figyeljük meg Jeroboám király esetét. Ő figyelmen kívül hagyta a nyílt prófétai figyelmeztetést, és egy hatalmas sereggel polgárháborút indított Júda ellen. A mészárlás végére Jeroboám katonái közül félmillióan estek el (2Krónika 13:12–18). Még a hűséges Jósiás király is csatába szállt egyszer, pedig nem is őt támadták meg. Ez a meggondolatlan döntése az életébe került (2Krónika 35:20–24).
Mire mutatnak ezek az események? Arra, hogy az ókori Izraelben Isten döntött a hadakozás kérdésében (5Mózes 32:35, 43). Ő vezette népét, hogy egy-egy konkrét szándékáért harcoljanak. Ám ezek a szándékai már régen megvalósultak. Továbbá Jehova megjövendölte, hogy azok, akik „az utolsó időkben” szolgálják őt, „csinálnak fegyvereikből kapákat”, és ’hadakozást többé nem tanulnak’ (Ézsaiás 2:2–4). Világos, hogy a Bibliában feljegyzett háborúk nem igazolják a napjainkban dúló konfliktusokat, melyek közül egyet sem Isten irányítása alatt vagy parancsára vívnak.
Krisztus tanításának a hatása
Jézus, amíg a földön volt, bemutatta, hogyan kell a gyűlölet helyett önzetlen szeretetet táplálni, és ezt parancsolta: „szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket” (János 15:12). Ezt is mondta: „Boldogok a békeszerzők” (Máté 5:9). Itt a „békeszerzőnek” fordított görög szó többet jelent, mint azt, hogy valaki élvezi a békét. Ezzel igazából együtt jár az, hogy törekszik a békére, vagyis erőfeszítést tesz, hogy előmozdítsa a békét.
Amikor Jézust elfogták, Péter apostol megpróbálta egy gyilkos fegyverrel megvédeni. De Isten Fia ezekkel a szavakkal dorgálta meg: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert mindazok, akik kardot fognak, kard által vesznek el” (Máté 26:52). Hogyan alkalmazták az első századi keresztények ezeket a szavakat? Figyeljük meg a következő idézeteket!
„A rendelkezésre álló összes adat gondos áttanulmányozása arra mutat, hogy Marcus Aurelius [i. sz. 121—180] idejéig egyetlen keresztény sem lett katona, és egyetlen kereszténnyé lett katona sem maradt a hadsereg kötelékében” (The Rise of Christianity).
„A [korai] keresztények viselkedése nagyon különbözött a rómaiakétól . . . Mivel Krisztus a békéről prédikált, a keresztények elutasították, hogy katonák legyenek” (Our World Through the Ages).
Mivel Krisztus tanítványai elutasították, hogy a császári légiókban szolgáljanak, a rómaiak sokukat megölték. Miért vállalták a keresztények ezt a népszerűtlenséget? Azért, mert Jézus azt tanította nekik, hogy legyenek békeszerzők.
Hadviselés napjainkban
Képzeljük el azt a borzalmas helyzetet, hogy mi lenne, ha Krisztus követői ellenséges csapatokban harcolnának, és megpróbálnák megölni egymást. Ez teljesen ellentétes lenne a keresztényi alapelvekkel. Igen, azok, akik engedelmeskednek a Biblia Istenének, nem bántanak senkit, még ellenségeiket sem (Máté 5:43–45). *
Világos, hogy napjainkban Isten nem áldja meg az emberek között vívott kegyetlen háborúzásokat. Az igaz keresztények békeszerzők, és előmozdítják a békét, amely világszerte élvezhető lesz majd Isten Királysága alatt.
[Lábjegyzet]
^ 17. bek. A Biblia beszél „Har-Magedonról”, amelyet ’a mindenható Isten nagy napja háborújának’ is hívnak. Ez nem emberek által vívott háborúra, hanem Isten háborújára utal, amelyben Isten maga választja ki és pusztítja el a gonosztevőket. Ezért Har-Magedonra hivatkozva nem lehet igazolni a napjainkban zajló emberi konfliktusokat, és azt sem lehet feltételezni, hogy Isten áldása lenne rajtuk (Jelenések 16:14, 16; 21:8).
[Kép a 22. oldalon]
Francisco Franco spanyol tábornok több katolikus pappal
[Forrásjelzés]
U.S. National Archives photo
[Kép a 21. oldalon]
Görög ortodox papok 1999. június 11-én megáldották a katonákat, mielőtt azok elindultak Koszovóba
[Forrásjelzés]
AP Photo/Giorgos Nissiotis