Segítség a ’vigasztalás Istenétől’
DÁVID KIRÁLY sok gyötrelmet élt át, és sok ’nyugtalanító gondolattal’ küzdött. Ennek ellenére sohasem kételkedett abban, hogy a Teremtőnk teljesen megért minket. Ezt írta: „Ó, Jehova, át- meg átkutattál, és ismersz engem. Ismered leülésemet és fölkelésemet. Már messziről látod gondolatomat.” „Hisz még nyelvemen sincs a szó, de íme, te már egészen érted azt, ó, Jehova!” (Zsoltárok 139:1, 2, 4, 23).
Mi is biztosak lehetünk benne, hogy Teremtőnk megért minket, és tudja, milyen lesújtó hatása lehet a depressziónak a tökéletlen elménkre és testünkre. Ő tudja, mi okozza a depressziót, és hogy hogyan tudjuk a legjobban elviselni a jelenlegi körülmények között. Sőt, azt is feltárta, hogyan fogja örökre megszüntetni ezt a betegséget. Kívánhatnánk-e jobb segítőt, mint könyörületes Istenünket, aki „a csüggedők bátorítója”? (2Korintusz 7:6, Katolikus fordítás).
De a depresszióban szenvedők talán azon tűnődnek, hogyan tud Isten segíteni, amikor rájuk törnek a lesújtó érzések.
Közel van-e Isten hozzájuk?
Isten közel van a depresszióval küzdő szolgáihoz. Olyan, mintha együtt lakozna ’a megtörttel és alázatos szelleművel, hogy újjáélessze az alázatosak szellemét, és újjáélessze a megtörtek szívét’ (Ézsaiás 57:15). Milyen vigasztaló tudni, hogy „Jehova közel van a megtört szívűekhez, és megmenti azokat, akik szellemükben összetörtek” (Zsoltárok 34:18).
Hogyan vigasztalja meg őket Isten?
Istenhez, az ’Ima Meghallgatójához’ a nap bármelyik szakában fordulhatnak az imádói (Zsoltárok 65:2). Ő segíteni tud, hogy megbirkózzunk a lesújtó érzésekkel és körülményekkel. A Biblia arra ösztönöz minket, hogy öntsük ki a szívünket Istennek: „Semmi miatt ne aggódjatok, hanem mindenben az ima és a könyörgés által hálaadással együtt tárjátok kéréseiteket az Isten elé; és az Isten békéje, amely felette áll minden gondolkodásnak, meg fogja őrizni szíveteket és gondolkodóképességeteket Krisztus Jézus által” (Filippi 4:6, 7).
Mit tehetünk, ha annyira értéktelennek érezzük magunkat, hogy azt gondoljuk, Isten nem hallgatja meg az imáinkat?
A depresszió miatt talán azt gondoljuk, hogy nem megfelelő módon keressük Isten tetszését. Égi Atyánk azonban ismeri törékeny érzelemvilágunkat, „megemlékezik róla, hogy por vagyunk” (Zsoltárok 103:14). Még akkor is, amikor „talán elítél minket a szívünk”, meg tudjuk nyugtatni azzal, hogy „Isten nagyobb a szívünknél, és mindent tud” (1János 3:19, 20). Az imáinkban használhatunk olyan kifejezéseket, melyeket a Bibliában olvastunk, például a Zsoltárok 9:9, 10-ben, a 10:12, 14, 17-ben és a 25:17-ben.
Mit tehetünk, ha túl zaklatottak vagyunk ahhoz, hogy szavakba öntsük az érzéseinket?
Időnként annyira letaglózhatnak a fájdalmas érzések, hogy nehéz lehet érthetően beszélni, 2Korintusz 1:3). Ne feledjük, ő megérti az érzéseinket, és tudja, mire van szükségünk. Maria, akit korábban említettünk, ezt mondja: „Vannak olyan időszakok, amikor nagyon zavart vagyok, és nem tudom, mit mondjak az imában. De tudom, hogy Isten megért engem, és segít nekem.”
de nem szabad feladni! Kitartóan kell közelednünk ’a gyöngéd irgalmasságok Atyjához és minden vigasztalás Istenéhez’ (Hogyan válaszol Isten az imáinkra?
A Biblia nem ír arról, hogy Isten már most megszünteti az összes nehézségünket. De erőt ad ahhoz, hogy elviseljünk ’mindent’, Filippi 4:13). „Amikor először tört rám a depresszió – mondja Martina –, azt kértem Jehovától, hogy azonnal gyógyítson meg, mert úgy éreztem, nem bírom tovább. Ma már megelégszem azzal, hogy erőt kérek minden naphoz.”
a depressziót is (A Szentírás az Istentől származó erő egyik létfontosságú forrása. Segít, hogy a lesújtottak el tudják viselni a depressziót. Sára, aki 35 éve küzd a depresszióval, tapasztalta, mennyire hasznos a napi bibliaolvasás: „Igazán értékelem, amit az orvosok értem tesznek. De ami ennél is fontosabb, tudom, hogy Isten Szavának az olvasása jó hatással van a szellemiségemre és a mindennapjaimra, ezért rendszeresen olvasom a Bibliát.”
A depresszió örökre megszűnik!
Amikor Jézus Krisztus a földön volt, megmutatta, hogy képes meggyógyítani fájdalmas betegségeket az Istentől kapott erővel. Készségesen enyhítette az emberek gyötrő szenvedéseit. Sőt, azt is tudja, milyen érzés lelki gyötrelmet átélni. A fájdalmas halála előtti éjszakán „Krisztus könyörgésekkel és kérésekkel, erős kiáltásokkal és könnyekkel járult Ahhoz, aki képes kimenteni őt a halálból” (Héberek 5:7). Jóllehet Jézusnak nagyon lesújtó volt ezeket a szenvedéseket átélnie, mi hasznot merítünk belőle napjainkban, hiszen tudja, hogyan érzünk, és „segítségére tud sietni azoknak, akik próbára vannak téve” (Héberek 2:18; 1János 2:1, 2).
A Biblia feltárja, hogy Istennek szándékában áll megszüntetni minden gyötrő körülményt, mely kiváltja a depressziót. Ezt ígéri: „új egeket és új földet teremtek, és a korábbi dolgok észbe sem jutnak, és fel sem ötlenek senkinek a szívében. Hanem ujjongjatok, és mindörökké örüljetek annak, amit teremtek” (Ézsaiás 65:17, 18). Az ’új egek’, vagyis Isten Királysága fizikailag, érzelmileg és szellemileg tökéletessé teszi majd az „új földet”, az igazságos emberek földi társadalmát. Minden betegség örökre megszűnik.
„Ó, Jehova, nevedet kiáltottam a legmélyebb veremből. Hallanod kell hangomat! Ne fogd be füledet, amikor szabadulásért esengek, és segítségért kiáltok! Közel jöttél, amely napon hívtalak. Azt mondtad: »Ne félj!«” (Siralmak 3:55–57)