Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Szülők, ne hagyjátok magukra a gyermekeiteket!

Szülők, ne hagyjátok magukra a gyermekeiteket!

Szülők, ne hagyjátok magukra a gyermekeiteket!

„Eddig csak arra kellett vigyáznunk, hogy a gyerekek ne nézzenek túl sokat tévét. Most viszont már ott van a számítógép, a számítógépes játékok, és a mobiltelefon is. Ezek nagyon leterhelnek egy kisgyereket, és ugyanolyan magatartásformákat szülnek, mint ami a szenvedélybetegeknél figyelhető meg. Az agyukat rengeteg akusztikus és vizuális ingerület éri, amihez hozzászoknak, és ha nem kapnak elég impulzust, nem tudják, mit kezdjenek magukkal” (dr. Mali Mann).

A HÍRADÁSTECHNIKA és az internet fejlődésének köszönhetően a világ egy egyre bonyolultabb információs hálózattá válik. Sok fiatal a hordozható multimédia-lejátszója vagy a mobiltelefonja nélkül ki sem teszi a lábát otthonról. És amint egyre nagyobb teljesítményű, egyre okosabb és egyre olcsóbb készülékek jelennek meg, a kommunikációs eszközök áradata csak nőni fog, egyre nagyobb akadályt gördítve a szülők elé a gyerekek felügyeletét, tanítását és fegyelmezését illetően.

A szülők legyőzhetik ezeket az akadályokat, ha elfogadnak két fontos tényt. Először is azt, hogy amit a Biblia a Példabeszédek 22:15-ben ír, az igaz: „Bolondság köttetett a gyermek szívéhez, ám a fegyelmezés vesszeje messze űzi azt tőle.” Másodszor azt, hogy a modern technika vívmányai jó és rossz irányba is befolyásolhatják a gyermekeiket. Ezért a szülőknek meg kell próbálniuk a technika jó oldalait kiaknázni.

Kezdd el időben!

Sok családban a gyerekeknek a tévé jelenti az első találkozást a technikával. Sőt, sokszor a tévé a bébiszitter. De néhány pszichiáternek az a véleménye, hogy ha túl fiatalon és túl sokat néz egy gyerek tévét, nem fogja szeretni a testmozgást, nehezen tud majd különbséget tenni a valóság és a képzelet között, érzelmi problémái lesznek, és amikor iskolába megy, nehezére esik majd figyelni. Ráadásul dr. Mali Mann szerint néhány gyereket „félrediagnosztizálnak, és olyan betegségeket állapítanak meg náluk, mint a figyelemzavar túlzott mozgékonyság nélkül [ADD], figyelemzavar hiperaktivitással [ADHD] vagy bipoláris zavar”. Mindezek fényében néhány szakember azt javasolja, hogy kétéves koráig ne nézzen egy gyermek tévét.

„Egy gyermek életében az első néhány év nagyon meghatározó, mert ilyenkor alakul ki mély, szoros kapcsolat közte és a szülei közt” – mondja az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia szóvivője, dr. Kenneth Ginsburg. A kapcsolatuk akkor mélyül el, ha a szülők beszélgetnek a babával, játszanak vele, és olvasnak neki. Sok szülő tanúsíthatja, hogy azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak a szüleik, megszeretik az olvasást, ami szintén nagy érték.

Meg kell hagyni, több millió gyermek számára fontos, mi több, alapvető a számítógép és a számítógépes eszközök ismerete. De ha a gyermekeid feltűnően sok időt ülnek a számítógép előtt – játszanak, interneteznek és így tovább –, akkor jó lenne kiszélesíteni az érdeklődési körüket. Például segíthetnél nekik találni egy hobbit, amihez kézügyesség kell, vagy megtanulhatnának játszani egy hangszeren. Bármilyen elfoglaltság megteszi, ami jó hatással lesz rájuk. Találj valamit, ami más, ami érdekes, ami serkenti a gondolkodást.

Egy jó elfoglaltság nemcsak felüdít és szórakoztat, hanem türelemre, kitartásra, önuralomra és kreativitásra nevelheti a gyerekeket. Ezek a tulajdonságok elengedhetetlenek ahhoz, hogy boldoguljanak az életben, ahol nem lehet mindent egy egérkattintással megoldani.

A gyerekeknek ’bölcsességre és gondolkodóképességre’ van szükségük

A Biblia mind a felnőtteket, mind a gyerekeket arra ösztönzi, hogy fejlesszék az ’értelmi képességüket’, azaz a gondolkodóképességüket (Róma 12:1; Példabeszédek 1:8, 9; 3:21). Ez nemcsak azt segít megállapítani, hogy mi helyes, és mi helytelen, hanem azt is, hogy mit bölcs, és mit nem bölcs csinálni. Például nem tilos órákon át számítógépes játékokkal játszani vagy tévét nézni, de bölcs dolog? Nem tilos megvenni a legújabb elektronikai cikkeket vagy számítógépes programokat, de a kérdés megint csak az, hogy bölcs dolog-e. Hogyan segíthetsz hát a gyermekeidnek bölcsen használni a technika vívmányait?

Beszélj nekik a veszélyekről. A gyerekek gyorsan kiismerik magukat a technika világában és az interneten, de bölcsesség és tapasztalat híján hajlamosak a naivitásra. Ezért mondd el nekik, hogy milyen veszélyekkel számolhatnak, és hogyan kerülhetik el ezeket. Ott vannak például az online közösségi portálok. Ezeken a fiatalok kifejezésre juttathatják az egyéniségüket, és megismerkedhetnek más fiatalokkal. De ugyanezek a weboldalak a hátsó szándékkal közeledő vagy a szexre éhes egyének vadászterületei is (1Korintusz 15:33). * Egy elővigyázatos szülő ezért a gyermeke lelkére köti, hogy ne adjon ki személyes adatokat magáról az interneten. *

Természetesen a fiataloknak is joguk van némi önállósághoz és magánélethez, az érettségükhöz mérten. De Isten téged mint szülőt felhatalmazott arra, hogy oktasd a gyermekeidet, és vigyázz rájuk, neked adta ezt a felelősséget (Példabeszédek 22:6; Efézus 6:4). Remélhetőleg a gyerekek nem tolakodásnak veszik majd a rájuk fordított figyelmet, hanem az önzetlen szereteted jelének.

De talán most ezt mondod: „Hogyan segíthetnék a gyermekeimnek, ha fogalmam sincs, hogyan működnek ezek az eszközök?” Nos, szerezhetnél egy kis alapismeretet. A most kilencvenes éveiben járó Melba már elmúlt 80 éves, amikor először ült számítógép elé. „Amikor első alkalommal próbáltam használni a masinát, ki akartam hajítani az ablakon – mondja. – De pár hónap alatt belejöttem, és most már egész jól megy az e-mailezés, meg más számítógépes dolgok is.”

Állíts fel megfelelő korlátokat. Ha a gyermeked órákra elszigeteli magát másoktól, és csak tévézik, internetezik, vagy számítógépes játékokkal játszik, megbeszélhetnétek, hogy lesznek otthon olyan helyek és olyan időszakok, ahol és amikor senki nem nyúl műszaki cikkhez. Ezzel segíthetsz a fiadnak vagy a lányodnak meglátni az értékét a bibliai alapelvnek: „mindennek meghatározott ideje van”. Vagyis ideje van annak, hogy a családdal legyünk, hogy találkozzunk a barátainkkal, ideje van a házifeladat-írásnak, az evésnek, a mozgásnak és így tovább (Prédikátor 3:1). Az ésszerű, következetesen betartott házi szabályok hozzájárulnak a rendezett családi élethez, és a gyerekek megtanulják a jó modort, a figyelmességet, és nem érzik majd magukat elveszettnek társaságban.

A cikksorozat utolsó részében megismerkedünk néhány alapelvvel, amely mindnyájunknak – felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt – segíteni fog tapintatosnak és takarékosnak lennünk, amikor a technika vívmányait használjuk.

[Lábjegyzetek]

^ 12. bek. Segítségére lehet a szülőknek, ha elolvassák a „Gyermekek a világhálón – Mit kell tudniuk a szülőknek?” című cikket az Ébredjetek! 2008. októberi számában. A 2007. márciusi és decemberi, valamint a 2008. januári szám pedig a pornográfiáról, a számítógépes játékokról és az internetről közöl hasznos cikkeket.

^ 12. bek. Ezenkívül néhány tizenéves mobiltelefonon intim képeket küld magáról a barátainak. Ez az úgynevezett sexting. Ezzel nemcsak lealacsonyítják magukat, de ostobán is cselekszenek, mert függetlenül attól, hogy milyen célból küldték a képet, sokan másoknak is továbbküldik.

[Kép a 7. oldalon]

Fontos, hogy a gyerekek minél többféle dologgal foglalkozzanak, mert így kiszélesedik a látókörük, és türelmesebbek, kitartóbbak lesznek