Sokan úgy gondolják, hogy az egyetemi oktatás és a gazdagság biztos jövőt nyújt. Szerintük a felsőoktatás segít abban, hogy valaki értékesebb tagja legyen a családjának és a társadalomnak, illetve jobb munkaerő legyen. Úgy tűnhet, hogy azok, akik egyetemre jártak, jobban fizető állásokat kapnak, így gazdagok lesznek, ami garantálja a boldogságukat.

Csang-csen, aki Kínából származik, ezt meséli: „Úgy gondoltam, hogy ha egyetemi diplomát szerzek, akkor ki tudok törni a szegénységből, jól fogok keresni, és megelégedett életem lesz.”

A szebb jövő reményében sokan keményen fáradoznak azért, hogy bejussanak egy jó nevű egyetemre, talán egy másik országban. Egyre többen költöztek ilyen céllal külföldre egészen addig, amíg életbe nem léptek az utazási korlátozások a Covid–19-járvány miatt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2012-es jelentése szerint „a külföldön tanuló diákok 52%-át ázsiaiak teszik ki”.

A szülők sokszor hatalmas áldozatot hoznak azért, hogy a gyerekeiket külföldön tudják taníttatni. Csihsziang, aki Tajvanról származik, ezt meséli: „Bár elég szűkösen éltünk, a szüleink mind a négyünket az Egyesült Államokba küldtek egyetemre.” Ennek az lett a következménye, hogy Csihsziang családja, sok más családhoz hasonlóan, súlyos adósságba keveredett.

Tény, hogy az oktatás bizonyos szempontból jobbá teheti az életünket, mégis sokszor nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Például, vannak, akik nagy összegű hitelt vettek fel, és éveken át keményen tanultak, most mégsem találnak munkát. A szingapúri Business Times riportere, Rachel Mui ezt írta: „Egyre többen vannak a diplomás munkanélküliek.” Csiencsie, akinek doktori végzettsége van, és Tajvanon él, ezt mondja: „Sokan kénytelenek olyan állást elfogadni, amelynek semmi köze sincs a végzettségükhöz.”

Előfordul, hogy még azokat is csalódás éri, akiknek sikerül a végzettségüknek megfelelő munkát találniuk. Például Najrin, aki az Egyesült Királyságban végzett egyetemet, és utána visszatért Thaiföldre, ezt meséli: „A végzettségemmel tényleg sikerült egy jobban fizető állást találnom. Ám a magasabb beosztással több munka járt, és kevesebb szabadidő. Aztán a cégünknél hatalmas leépítés volt, és engem is elküldtek. Be kellett látnom, hogy nincs olyan, hogy biztos munkahely.”

Még ha valakinek sikerül is jó életszínvonalat elérnie, lehet, hogy családi vagy egészségi problémákkal kell megküzdenie, illetve továbbra is aggódhat a gazdasági változások miatt. Kacutosi, aki Japánban él, elismeri: „Kényelmesen éltem, mégsem voltam boldog, mert mások irigykedtek rám, és rosszindulatúan bántak velem.” Lam, egy vietnámi nő ezt mondja: „Sokan küzdenek azért, hogy jól fizető állásuk legyen, hogy így biztonságban érezhessék magukat. Aztán mégis pont az ellenkezőjét érik el: állandóan aggodalmaskodnak, és érzelmi meg egészségi gondokkal küzdenek.”

Franklinhez hasonlóan sokan arra jutnak, hogy az életben nem az oktatás és a pénz a legfontosabb. Ezért az anyagi dolgok helyett inkább arra törekednek, hogy jó emberek legyenek, és segítsenek másoknak. Vajon az ilyen életcél boldog jövőt biztosít? Erre ad választ a következő cikk.