TEGYÜK FEL, hogy az első században élsz, és keresztény vagy. A gyülekezeted épp most kapott egy levelet Pál apostoltól. Ahogy a levél felolvasását hallgatod, feltűnik, hogy Pál gyakran idéz a szent írásokból, vagyis a Héber Iratokból (2Timóteusz 3:15). „Jó lenne tudni, honnan idéz” – gondolod. Ám nem biztos, hogy olyan könnyen megtalálnád. Miért?

Milyenek voltak a szent írások kéziratai Pál idejében? Ezen az oldalon láthatsz egy részletet Ézsaiás könyvének egyik kéziratából, mely a holt-tengeri tekercsek közül való. Talán meglep, hogy összefüggő szövegrészeket látsz, írásjelek nélkül. Nincs benne a ma megszokott fejezet- és versszámozás.

A bibliaírók nem osztották fejezetekre és versekre az írásukat. Egy az egyben leírták az Istentől jövő üzenetet, így az olvasók is a teljes üzenetet olvashatják, és nem csak kis részletek jutnak el hozzájuk. Ha egy fontos levelet kapsz valakitől, akit szeretsz, te is biztos elolvasod az egész levelet, nem csak egyes részeit.

Viszont felmerül egy probléma, ha nincsenek fejezetek és versek. Pál csak így tudta meghatározni, honnan idéz: „mint ahogy meg van írva”, vagy „mint ahogy Ézsaiás is megmondta” (Róma 3:10; 9:29). És megtalálni is nehéz volt az idézeteket, kivéve, ha valaki nagyon jól ismerte „a szent írásokat”.

Arról nem is beszélve, hogy ezek a szent iratok Istennek nem csupán egyetlen rövid üzenetét tartalmazták. Az i. sz. I. század végére Isten Szava már 66 könyv gyűjteményéből állt. Ezért sokan, akik ma olvassák a Bibliát, nagyon örülnek, hogy a fejezetek és versek számozva vannak benne, mert így könnyebb megtalálni a keresett információt, például az idézeteket Pál leveleiből.

De mégis ki osztotta fejezetekre és versekre a Bibliát?

A Biblia fejezetekre osztását az angol Stephen Langton teológusnak tulajdonítják, aki később Canterbury érseke lett. A XIII. század elején készítette el a felosztást, amikor a Párizsi Egyetemen tanított.

De a tudósok már Langton előtt is több különböző módon próbálkoztak a Biblia kisebb részekre vagy fejezetekre osztásával, főképp azért, hogy könnyebben hivatkozhassanak az egyes részeire. Könnyű elképzelni, mennyivel egyszerűbb megtalálni egy részt, ha csak egyetlen fejezetet kell végigolvasni, nem pedig az egész könyvet, mondjuk a ma 66 fejezetből álló Ézsaiás könyvét.

Ám ez egy újabb problémát vetett fel. Az egyes tudósok eltérő felosztásokat dolgoztak ki. Az egyik szerint Márk evangéliuma majdnem 50 fejezetből állt, nem pedig 16-ból, mint ma. Langton idejében számos külföldi diák érkezett Párizsba tanulni. Ők magukkal hozták a saját Bibliájukat a hazájukból.  De a tanárok és a diákok nem tudták könnyen meghatározni, hogy a kézirat melyik részére utalnak. Miért? Mert a fejezetfelosztás más és más volt az egyes kéziratokban.

Ezért Langton kidolgozott egy új fejezetfelosztást. Egy könyv szerint ez nagyon megtetszett az olvasóknak és írnokoknak, így „gyorsan elterjedt Európában” (The Book​—A History of the Bible). Ma a legtöbb Biblia ezt a fejezetfelosztást követi.

Mintegy 300 évvel később, a XVI. század közepén, egy híres francia nyomdász és tudós, Robert Estienne még könnyebbé tette a Biblia használatát. Népszerűsíteni akarta a Biblia tanulmányozását. Felismerte, mennyire hasznos volna, ha lenne egy egységes rendszer a fejezetek és versek számozására.

De nem Estienne-nek jutott először eszébe az, hogy a Bibliát versekre ossza fel. Például évszázadokkal korábban zsidó másolók ezt már megtették a héber Bibliával, a Bibliának azzal a részével, melyet általában Ószövetségnek nevezünk. Ők a héber Bibliát csak versekre osztották fel, de fejezetekre nem. Ez a felosztás ugyanúgy nem volt egységes, mint a fejezetfelosztás.

Estienne a Keresztény Görög Iratokat, más néven Újszövetséget is versekre osztotta, és átvette a héber Biblia már kész versfelosztását. 1553-ban kiadta az első teljes Bibliát (egy francia kiadást), amely a ma használatos fejezet- és versfelosztás alapjául szolgál. Néhány kritikus szerint a versek töredezetté teszik a Biblia szövegét, és ettől úgy tűnik, mintha egymástól különálló, összefüggéstelen kijelentésekből állna. Ennek ellenére Estienne módszerét gyorsan átvették más nyomdászok is.

Jó megoldás megszámozni a fejezeteket és a verseket. Ezzel a versek egyedi „címet” kapnak, hasonlóan ahhoz, ahogy egy épületet azonosít a postai címzés. Az igaz, hogy a fejezetek és versek felosztása nem Istentől ihletett, és néha furcsa helyeken szakítja meg a Biblia szövegét. Azonban megkönnyíti, hogy pontosan meg tudd jelölni az idézet forrását, vagy hogy másokkal is megossz egy számodra kedves verset. Pont olyan egyértelműen azonosítja a bibliai részt, mint amikor egy könyvben vagy dokumentumban megjelölsz egy kifejezést vagy mondatot, melyre emlékezni szeretnél.

Bár a fejezetek és versek számozása egyszerűbbé teszi, hogy megtalálj bizonyos gondolatokat a Bibliában, ne feledd, fontos, hogy Istennek a teljes üzenetét megértsd. Jó, ha figyelembe veszed a versek szövegkörnyezetét is, és nem csak az egyes verseket olvasod el. Ez segíteni fog, hogy egyre jobban és jobban ismerd „a szent írásokat, amelyek képesek bölccsé tenni téged” (2Timóteusz 3:15).