TALÁN te is ismersz olyan testvért vagy testvérnőt, aki külföldre költözött, hogy ott szolgáljon, ahol több hírnökre van szükség. Elgondolkodtál már a következő kérdéseken: „Mi indította őket a külföldi szolgálatra? Hogyan készültek fel? Én is tudnék egy másik országban szolgálni?” Természetesen az a legjobb, ha a válaszokért az ilyen készséges testvéreinkhez fordulunk. Tegyünk hát fel nekik néhány kérdést.

Miért kezdtél azon gondolkodni, hogy külföldi szükségterületen szolgálj? Amy, aki most a harmincas évei közepén jár, az Egyesült Államokból jött. Ezt meséli: „Évekig fontolgattam, hogy egy másik országban szolgáljak, de ez elérhetetlen célnak tűnt.” Mi változtatta meg a véleményét? „2004-ben egy Belize-ben szolgáló házaspár meghívott magához, hogy egy hónapig úttörőzzek velük. Nos, elmentem, és nagyon élveztem! Egy év múlva elköltöztem Ghánába, hogy ott végezzem az úttörőszolgálatot.”

Stephanie, aki most a húszas évei végén jár, szintén az Egyesült Államokból származik. Néhány évvel ezelőtt komolyabban végiggondolta a körülményeit, és erre jutott: „Egészséges vagyok, és nincsenek családi kötelezettségeim. Igazából sokkal többet is tehetnék Jehováért, mint amennyit most teszek.” Az őszinte önvizsgálat arra indította, hogy kiterjessze a szolgálatát, és Ghánába költözzön. Filip és Ida, egy középkorú házaspár Dániából mindig is arról álmodott, hogy szükségterületre költözik. Keresték a módját, hogy hogyan tudnák megvalósítani ezt az álmukat. Filip ezt mondja: „Amikor jött egy jó lehetőség, úgy éreztük, mintha Jehova ezt mondaná: »Na gyerünk!«” Filip és Ida 2008-ban Ghánába költözött,  és több mint három évig szolgáltak ott.

Hans és a felesége, Brook, akik a harmincas éveikben járnak, együtt úttörőznek az Egyesült Államokban. 2005-ben részt vettek a Katrina hurrikán utáni segélyakcióban. Később jelentkeztek nemzetközi építkezésekre, de nem hívták meg őket. Hans így emlékszik vissza: „Az egyik kongresszusi előadásban Dávid királyról volt szó. Ő miután elfogadta, hogy nem építheti meg a templomot, egy másik célt tűzött ki. Ez segített megértenünk, hogy nincs azzal semmi gond, ha valaki változtat a teokratikus céljain” (1Krón 17:1–4, 11, 12; 22:5–11). Brook hozzáteszi: „Jehova azt szerette volna, hogy egy másik ajtón kopogtassunk.”

Hans és Brook barátai, akik már szolgáltak más országokban, sok izgalmas élményükről meséltek nekik, és így ők is kedvet kaptak hozzá, hogy külföldön úttörőzzenek. 2012-ben Ghánába mentek, és egy jelnyelvű gyülekezetben szolgáltak négy hónapig. Bár vissza kellett térniük az Egyesült Államokba, a ghánai élményeik megerősítették az elhatározásukat, hogy továbbra is a királyság lesz az első helyen az életükben. Azóta segítettek már a mikronéziai fiókhivatal-építkezésen.

Hogyan készültél fel arra, hogy szükségterületen szolgálj? „Kerestem olyan Őrtorony-cikkeket, amelyek a szükségterületen végzett szolgálatról szólnak – mondja Stephanie. * – Beszéltem a helyi vénekkel, illetve a körzetfelvigyázóval és a feleségével is arról, hogy szeretnék külföldön szolgálni. És persze gyakran megemlítettem a célomat Jehovának.” Stephanie mindemellett továbbra is egyszerű életet élt, és így félre tudott tenni, hogy el tudja tartani magát, mialatt egy másik országban szolgál.

 Hans ezt meséli: „Imádkoztunk vezetésért, mert oda szerettünk volna menni, ahova Jehova irányít minket. Azt is belefoglaltuk az imáinkba, hogy pontosan mikor szeretnénk megvalósítani a terveinket.” A feleségével négy fiókhivatalnak küldtek levelet. Ghánából nagyon kedvező választ kaptak, ezért odautaztak azzal a céllal, hogy két hónapot töltsenek ott. „De aztán annyira élveztük a közös munkát a gyülekezettel, hogy tovább maradtunk” – mondja Hans.

Egy harmincas évei végén járó kanadai házaspár, George és Adria tudták, hogy leginkább akkor számíthatnak Jehova áldására, ha a jó terveikhez jó döntések is párosulnak. Ezért határozott lépéseket tettek a céljuk felé. Felvették a kapcsolatot egy testvérnővel, aki Ghánában szolgál szükségterületen, és sok mindent megkérdeztek tőle. Írtak a kanadai és a ghánai fiókhivatalnak is. Adria elmondja, mit tettek még: „Igyekeztünk még inkább leegyszerűsíteni az életünket.” Ezek a lépések hozzájárultak, hogy 2004-ben ki tudtak költözni Ghánába.

Milyen nehézségek merültek fel a költözés után, és hogyan oldottad meg őket? Amynek eleinte a honvágy jelentett gondot. „Minden olyan más volt, mint amit megszoktam.” Mi segített neki? „Amikor a családtagjaim elmondták telefonon, hogy mennyire értékelik a szolgálatomat, az emlékeztetett rá, hogy miért is döntöttem a költözés mellett.  Később webkamerát is tudtunk használni. Mivel így láttuk is egymást, már nem éreztem olyan távolinak a családomat.” Amy összebarátkozott egy tapasztalt helyi testvérnővel, és ő segített neki jobban megérteni a különféle szokásokat. „Mindig odamehettem hozzá, ha nem értettem az emberek viselkedését. Neki köszönhetően megtanultam, hogy mit tegyek és mit ne, így örömmel tudok itt szolgálni.”

Amikor George és Adria Ghánába költöztek, úgy érezték, mintha visszamentek volna az időben. „Mosógép helyett vödröket használtunk. Egy étel elkészítése tízszer annyi időbe telt, mint otthon – mondja Adria. – De amit eleinte nehézségként éltünk meg, az idővel hasznos tapasztalattá vált.” Brook ezt mondja: „Úttörőkként meg kell küzdenünk néhány akadállyal, de boldogok vagyunk. Ha csokorba szedjük az itteni élményeinket, rájövünk, hogy milyen sok értékes emlékünk gyűlt már össze.”

Miért ajánlanád ezt a fajta szolgálatot másoknak? „Óriási öröm olyan területen prédikálni, ahol az emberek szinte szomjazzák az igazságot. Legszívesebben mindennap tanulmányoznák veled a Bibliát! – meséli Stephanie. – Életem egyik legjobb döntése volt, hogy szükségterületre költöztem.” Stephanie 2014-ben hozzáment Aaronhoz, és most a ghánai fiókhivatalban szolgálnak.

„Hatalmas élmény!” – mondja Christine, egy harminc év körüli úttörő Németországból. Christine Bolíviában szolgált, mielőtt Ghánába költözött. Így beszél az érzéseiről: „Mivel távol vagyok a családomtól, mindenben Jehova a támaszom. Most sokkal valóságosabb számomra, mint ezelőtt bármikor. És nagyon élvezem azt a különleges egységet is, amely Jehova népére jellemző. Az itteni szolgálat gazdagabbá tette az életemet.” Christine-t nemrég feleségül vette Gideon, és most együtt szolgálnak Ghánában.

Filip és Ida elmeséli, mit tettek a bibliatanulmányozóik fejlődéséért. „Eleinte több mint tizenöt tanulmányozást vezettünk, de lecsökkentettük tízre, hogy egy-egy érdeklődőre több idő jusson.” Hogyan vált ez a tanulmányozók javára? Filip elmondja: „Tanulmányoztam egy fiatal férfival, akit Michaelnek hívnak. Mindennap tudtunk tanulmányozni, és nagyon ügyesen fel is készült, így egy hónap alatt átvettük A Biblia tanítása könyvet. Ezután Michael kereszteletlen hírnök lett. Amikor először mentünk együtt a szántóföldi szolgálatba, ezt kérdezte: »El tudnál jönni velem a bibliatanulmányozóimhoz?« Nem akartam hinni a fülemnek. Kiderült, hogy már három tanulmányozást vezetett be, és elkelne egy kis segítség.” Milyen nagy szükség van ott hírnökökre, ha már a bibliatanulmányozók is tanítanak másokat!

Amy hamar ráébredt, mekkora a szükség azon a területen: „Nem sokkal a Ghánába érkezésem után egy kis faluba mentünk prédikálni, és siket személyeket kerestünk. Csak abban a faluban nyolc siket embert találtunk!” Idővel Amy hozzáment Erichez, és most különleges úttörőkként szolgálnak egy jelnyelvű gyülekezetben. Ghánában egyébként több mint 300 siket hírnök és érdeklődő él. George és Adria a ghánai szolgálata során megízlelhette, milyen a misszionáriusok élete. Ezért nagyon boldogok voltak, amikor meghívták őket a Gileád Iskola 126. osztályába. Jelenleg Mozambikban szolgálnak mint misszionáriusok.

Milyen jó látni, hogy a más országokból jött hírnökök és a helyiek együtt fáradoznak az aratásban (Ján 4:35). Minden héten átlagosan százhúszan keresztelkednek meg Ghánában. Csakúgy, mint azt a tizenhét hírnököt, akik Ghánába költöztek, világszerte több száz evangéliumhirdetőt indított a Jehova iránti szeretete arra, hogy készségesen ajánlkozzon a szolgálatra. Ott szolgálnak, ahol nagyobb szükség van hírnökökre, és ezzel nagy örömet szereznek Jehovának (Zsolt 110:3; Péld 27:11).