Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Apostoli atyák – Valóban az apostolok követői voltak?

Apostoli atyák – Valóban az apostolok követői voltak?

Apostoli atyák – Valóban az apostolok követői voltak?

A BIBLIAI igazság tiszta vize az i. sz. II. század kezdetére zavarossá vált a hamis tanítások miatt. Ahogy az Istentől ihletett prófécia megjövendölte, az apostolok halála után bizonyos emberek elfordultak az igazságtól, és inkább ’mesékre’ figyeltek (2Timóteusz 4:3, 4, Katolikus fordítás). Körülbelül i. sz. 98-ban János – az utolsó, még életben lévő apostol – óva intett ezektől a téves tanításoktól, és azoktól, ’akik megpróbálják félrevezetni’ a hűséges keresztényeket (1János 2:26; 4:1, 6).

Hamarosan megjelentek a színen azok a férfiak, akik később apostoli atyákként váltak ismertté. Vajon mit tettek a téves vallási nézetek terjedése láttán? Megfogadták-e János apostol figyelmeztetését, melyet ihletés alatt írt le?

Kik voltak ők?

Az „apostoli atyák” kifejezéssel olyan írókra utalnak, akik valószínűleg ismerték Jézus valamelyik apostolát, vagy olyan valakitől tanultak, akit az apostolok tanítottak. Általánosságban véve ezek a férfiak az i. sz. I. század vége és II. század közepe között éltek. * Közéjük tartozott Római Kelemen, Antiochiai Ignác, Hierapoliszi Papiasz és Szmirnai Polükarposz. Ebből az időből származik több ismeretlen író munkája is, például a Didakhé,Barnabás levele,Szent Polükarposz vértanúsága, valamint egy olyan levél, melyet Római Kelemennek tulajdonítanak.

Ma már nehéz pontosan megítélni, hogy az apostoli atyák tanításai mennyire voltak összhangban Jézus tanításaival. Kétségtelen, hogy az apostoli atyáknak az volt a céljuk, hogy megőrizzenek és népszerűsítsenek egy fajta keresztény tanítást. Elítélték a bálványimádást és a laza erkölcsöt. Hittek abban, hogy Jézus az Isten Fia, és hogy feltámadt. Ám a hitehagyás egyre nagyobb hullámait nem tudták megfékezni. Sőt némelyikük még hozzá is járult e hullámok növekedéséhez.

Jelentéktelen változtatások?

A korai „keresztény” tanítások némelyike valójában eltért attól, amit Krisztus és az apostolai tanítottak. Például ellentétben azzal a gyakorlattal, amelyet Jézus vezetett be az Úr Vacsoráján, vagyis az utolsó vacsorán, a Didakhé szerzője azt írta, hogy először a bort kell körbeadni, és aztán a kenyeret (Máté 26:26, 27). Ez az író még azt is lejegyezte, hogy ha nincs elég víz ahhoz, hogy a keresztelkedőt alámerítsék, akkor elegendő, ha a fejére öntenek vizet (Márk 1:9, 10; Cselekedetek 8:36, 38). Ugyanez a mű arra ösztönözte a keresztényeket, hogy tartsák meg a következő szertartásokat: böjtöljenek hetente kétszer, illetve mondják el a miatyánk imát naponta háromszor (Máté 6:5–13; Lukács 18:12).

Antiochiai Ignác azt tanította, hogy meg kell változtatni a keresztény gyülekezet felépítését, mégpedig úgy, hogy egyetlen püspök legyen a gyülekezet felett, aki „Isten helyettese”. Ennek a püspöknek sok pap felett van hatalma. Ezek az elgondolások utat engedtek az Írás-ellenes tanítások újabb áradatának (Máté 23:8, 9).

Eltúlzott állítások, vértanúság és bálványimádás

A túlzó kijelentések még messzebbre sodorták az apostoli atyák némelyikét az igazságtól. Papiasz szomjazta az igazságot, és hivatkozott a Keresztény Görög Iratokra. Ugyanakkor abban hitt, hogy Krisztus megjövendölt ezeréves uralma alatt a szőlőtövek tízezer ágat hoznak majd, és minden ágon tízezer venyige lesz, minden venyigén tízezer hajtás, minden hajtáson tízezer szőlőfürt, minden fürtön tízezer szőlőszem, és minden szőlőszem 1000 liter bort fog adni.

Polükarposz inkább mártírhalált halt, mintsem hogy megtagadja keresztény hitét. Állítólag az apostoloktól tanult, illetve olyanoktól, akik szintén ismerték Jézust. Idézett a Bibliából, és vélhetően igyekezett a bibliai alapelvek szerint élni.

Némelyek azonban oly mértékű hódolattal adóztak Polükarposznak, hogy az már-már a bálványimádás határát súrolta. A Szent Polükarposz vértanúsága című írás szerint a halála után a „hívők” alig várták, hogy megszerezhessék a földi maradványait, a számukra „drágaköveknél és aranynál [is] értékesebb és becsesebb csontjait”. Nyilvánvaló, hogy a hitehagyás mérgezett vize zúgó áradattá vált.

Apokrif szövegek

Némelyik apostoli atya nem bibliai szövegeket is elfogadott ihletettnek. Római Kelemen idézett apokrif szövegekből, például a Bölcsesség könyvéből és a Judit könyvéből. A Szent Polikárp levele a filippiekhez hivatkozik a Tóbiás könyvére, hogy igazolja azt az elgondolást, miszerint ha valaki alamizsnát ad, az megmentheti őt a haláltól.

Az i. sz. II. században hamis evangéliumok terjedtek el, melyek nem a valóságnak megfelelően mutatták be Jézus életét. Az apostoli atyák elfogadták ezeket, és gyakran idéztek is belőlük. Antiochiai Ignác például idézett A héberek szerinti evangéliumból. Egy forrásmű a következőket jegyzi meg Római Kelemenről: „Úgy tűnik, hogy Kelemen nem az [ihletett] evangéliumokból tanult Krisztusról, hanem olyan írásokból, melyek nem kanonikusak.”

A hamis tanok pusztító árja

Azzal, hogy az apostoli atyák mítoszokkal, misztikus történetekkel és különböző filozófiákkal magyarázták a keresztény hitet, a hamis tanítások pusztító árját indították el. Római Kelemen például a főnixmadár mitologikus történetét hozta fel, hogy bizonyítsa, van feltámadás. A legendás főnixmadár, mely állítólag a hamvaiból kel új életre, az egyiptomi mitológiában szorosan kapcsolódott a napimádathoz.

A Barnabás levelének írója is lealacsonyította a Szentírás igazságát. Úgy állította be a mózesi törvényt, mintha az csupán egy allegória lenne. Szerinte a tiszta állatok, vagyis a kérődző, hasított körmű állatok, olyan embereket szemléltetnek, akik elmélkednek Isten Szaván. Az író szerint a hasított köröm azt jelenti, hogy jóllehet az igazságos ember „ezen a világon él”, de közben várja az égi életet. Ezek a magyarázatok nem Isten Szaván alapulnak (3Mózes 11:1–3).

János apostol tanúsága

Az első században János apostol ezt írta: „Szeretteim, ne higgyetek minden ihletett kijelentésnek, hanem tegyetek próbát az ihletett kijelentésekkel, hogy lássátok, vajon az Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba” (1János 4:1). Mennyire időszerűek voltak a szavai!

Az első század végére sok, magát kereszténynek valló személy elhagyta Jézusnak és az apostolainak a tanításait. Az apostoli atyák nemcsak hogy nem vetettek gátat a hitehagyás áradatának, de még növelték is annak erejét. Megmérgezték az igazság vizét. János apostol ezt mondta a hozzájuk hasonló emberekről: „Aki előretolakszik, és nem marad meg a Krisztus tanításában, annál egynél sincs ott Isten” (2János 9). Ez a figyelmeztetés teljesen egyértelmű volt azoknak, akik őszintén keresték a Szentírás igazságát. És ez ma sincs másképp.

[Lábjegyzet]

^ 5. bek. Azok az írók, hittudósok és filozófusok, akikre általában egyházatyákként utalnak, az i. sz. II. és V. század között éltek.

[Oldalidézet a 29. oldalon]

Az apostoli atyák némelyike, például Római Kelemen, mítoszokra, misztikus történetekre és különböző filozófiákra hivatkozott az írásaiban

[Kép a 28. oldalon]

Polükarposz kész volt mártírhalált halni

[Forrásjelzés]

The Granger Collection, New York