AZ EGÉSZ világ aggodalommal figyeli, mi történik a Közel-Keleten. A térségben gyakoriak a rakétatámadások, a fegyveres összecsapások és a terroristák által elkövetett robbantások. Ezenfelül még a nukleáris fegyverek bevetésének a veszélye is fennáll. Nem csoda, hogy ezek miatt az embereket mindenütt nyugtalanság tölti el.

62 évvel ezelőtt, 1948 májusában a világ szintén feszülten figyelte a közel-keleti eseményeket. Ekkor ugyanis megszűnt a Palesztina feletti brit mandátum, és egy küszöbönálló háború veszélye is fenyegetett. Az azt megelőző évben az Egyesült Nemzetek Szervezete jóváhagyta, hogy a mandátumterület egy részén egy független zsidó állam jöjjön létre. A környező arab nemzetek megesküdtek, hogy bármi áron is, de meghiúsítják ezt a célt. Az Arab Liga figyelmeztetett, hogy a határvonal felállításának véres következményei lesznek.

1948. május 14-én, péntek délután 4 órakor a brit mandátum már csak néhány óráig volt érvényben. A Tel Aviv Museumban egy 350 szemlélődőből álló kisebb tömeg gyűlt össze. Titokban kaptak meghívást egy várva várt esemény bejelentésére, mégpedig a modern kori Izrael állam megalakulásának hivatalos kikiáltására. Erre szigorú biztonsági intézkedések mellett került sor, máskülönben a megalakulóban lévő állam megannyi ellensége közbelépett volna.

David Ben Gurion, a Zsidó Nemzeti Tanács elnöke felolvasta Izrael állam függetlenségi nyilatkozatát, melyben részben ez áll: „Mi, a Nemzeti Tanács tagjai, a palesztinai zsidó közösség . . . képviseletében . . . A zsidó nép természetes és történelmi jogai és az Egyesült Nemzetek közgyűlésének határozata alapján ezennel proklamáljuk a zsidó állam megalakulását Palesztínában, amely az Izrael Állam nevet fogja viselni” (Dokumentumok a Közel-Kelet XX. századi történetéhez).

Az evangélikusok közül néhányan úgy vélik, a modern kori Izrael állam megalakulása egy bibliai próféciát teljesített be. Például  John Hagee lelkész a könyvében megjegyzi: „Ezt az emlékezetes eseményt Ésaiás próféta már korábban előrevetítette: »egy ország egy nap jön világra« (Ésaiás 66:8)” (Visszaszámlálás Jeruzsálem fölött). John Hagee még hozzáfűzi, hogy ez volt a XX. század történelmének legjelentősebb prófétai eseménye, és így mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Izrael Istene él és tevékeny.

Vajon megállja a helyét ez az állítás? Valóban a mai Izrael állam létrejöttét jövendölte meg az Ézsaiás 66:8? Csakugyan 1948. május 14-e volt a XX. század történelmének legjelentősebb prófétai eseménye? Ha a modern kori Izrael állam Isten választott nemzete, és ha Isten e nemzet által teljesít be bibliai próféciákat, azt a Biblia olvasói a világ minden táján nagy érdeklődéssel figyelnék.

Ézsaiás próféciája így szól: „Ki hallott már ilyesmit? Ki látott ezekhez hasonlót? Vajon világra hoznak-e vajúdva egy országot egyetlen nap alatt? Vagy megszületik-e egy nemzet egyszerre? Mert vajúdni kezdett Sion, és meg is szülte fiait” (Ézsaiás 66:8). Világos, hogy ez a vers arról jövendöl, hogy egy nemzet nagyon gyorsan, szinte egyetlen nap alatt születik meg, azaz jön létre. De ki idézi ezt elő? A következő versből kiderül: „»Hát én csak megnyissam a méhet, de a szülést már ne indítsam meg? – így szól Jehova. – Vagy talán a szülést megindítom, de a méhet bezárom?« – így szól Istened.” Jehova Isten egyértelműen kijelenti, hogy ő idézi elő ezt a jelentőségteljes eseményt.

A mai Izrael egy világi demokrácia, mely a hivatalos nyilatkozataiban sohasem állítja, hogy a Biblia Istenére támaszkodik. És vajon 1948-ban az izraeliek Jehova Istennek tulajdonították az államuk megszületését? Nem. Sem Isten neve, de még az „Isten” szó sem szerepel a nyilatkozat eredeti szövegében. A végleges szövegéről pedig egy könyv ezt írja: „A nemzeti tanács tagjai között még délután egy órakor, a tanács gyűlésén sem volt egyetértés az állam létrejöttéről szóló nyilatkozat szövegében . . . A vallásos zsidók azt akarták, hogy szerepeljen benne az »Izrael Istene« kifejezés. A világi zsidók azonban ellenezték ezt. Ben Gurion, engedve a nyomásnak, úgy döntött, hogy a szövegben a »Szikla« szó szerepeljen az »Isten« szó helyett” (Great Moments in Jewish History).

A modern kori Izrael állam a mai napig egy ENSZ-határozatra hivatkozik, mely szerint a zsidó népnek természetes és történelmi joga van az államalapításhoz. Vajon ésszerű azt gondolni, hogy a Biblia Istene a XX. század történelmének legjelentősebb prófétai eseményét egy olyan nép érdekében viszi véghez, mely nem hajlandó neki tulajdonítani ezt?

A mai Izrael állásfoglalása éles ellentétben van az ókori Izraelével. I. e. 537-ben, 70 évvel azután, hogy a babilóniaiak elpusztították és elnéptelenítették Izraelt, a nemzet valóban újjászületett, szinte egyetlen nap alatt. Amikor a Babilont meghódító perzsa Nagy Círusz engedélyezte a zsidók hazatérését, az Ézsaiás 66:8 szavai egyértelműen beteljesedtek (Ezsdrás 1:2).

Círusz elismerte, hogy az i. e. 537 eseményei Jehova akaratából történtek, és akik visszatértek Jeruzsálembe, azzal a szándékkal tették ezt, hogy helyreállítsák Jehova Isten imádatát, és újjáépítsék a templomot. A modern kori Izrael hivatalosan sohasem jelentette ki, hogy ilyesmi szándékában állna.

Mivel a zsidó nemzet i. sz. 33-ban elvetette Jehova Fiát, a Messiást, elvesztette azt a kiváltságot, hogy Isten választott nemzete legyen. Maga a Messiás így fogalmazta ezt meg: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megöli a prófétákat, és megkövezi azokat, akik hozzá küldettek . . . Íme! Elhagyatottá lesz nektek a házatok” (Máté 23:37, 38). Jézus szavai akkor teljesedtek be, amikor i. sz. 70-ben a római hadsereg elpusztította Jeruzsálemet a templommal és  a papsággal együtt. De hogyan valósul így meg Istennek az a szándéka, hogy lesz egy nemzete, mely ’különleges tulajdona minden nép közül, és amely papok királysága és szent nemzet’? (2Mózes 19:5, 6).

A zsidó származású Péter apostol választ adott erre a kérdésre az egyik levelében, melyet keresztényeknek írt, akik között voltak zsidó és nem zsidó születésűek is. Ezt írta: „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, különleges tulajdonnak szánt nép vagytok . . . Mert egykor nem voltatok nép, most azonban Isten népe vagytok; azok voltatok, akik iránt nem tanúsítottak irgalmasságot, most azonban azok vagytok, akik iránt irgalmasságot tanúsítanak” (1Péter 2:7–10).

A szent szellem által kiválasztott keresztények tehát egy szellemi nemzethez tartoznak, hiszen azt, hogy tagjai ennek a nemzetnek, nem az határozza meg, hogy milyen nemzetiségűnek születtek vagy hogy hol élnek. Pál apostol a következő szavakkal magyarázta ezt meg: „sem a körülmetéltség nem valami, sem a körülmetéletlenség, hanem egy új teremtés, az valami. És akik rendezettségben fognak járni e viselkedési szabály szerint, mindazokon béke legyen, és irgalmasság, igen, az Isten Izraelén!” (Galácia 6:15, 16).

Habár a mai Izrael bárkinek állampolgárságot ad, aki születésénél fogva zsidó vagy áttért a zsidó hitre, a Bibliában ’az Isten Izraelének’ nevezett nemzetnek csak az lehet a tagja, aki ’engedelmes, és meg van hintve Jézus Krisztus vérével’ (1Péter 1:1, 2). Ezekről a személyekről, vagyis a szellemi zsidókról Pál ezt írta: „nem az a zsidó, aki külsőleg az, és a körülmetéltség sem az, amelyik külsőleg van a testen, hanem az a zsidó, aki belsőleg az, és az ő körülmetéltsége a szív körülmetéltsége szellem által, nem pedig írott törvénygyűjtemény által. Az ilyennek dicsérete nem emberektől, hanem az Istentől jön” (Róma 2:28, 29).

Ez a vers segít megértenünk Pál egyik sokat vitatott kijelentését. A rómaiakhoz írt levelében egy jelképes olajfáról írt. A hitetlen test szerinti zsidókat az olajfa azon ágaihoz hasonlította, melyeket lenyestek, hogy a helyükbe ’vadolajfaágakat’ oltsanak be, melyek a nem zsidókat szemléltetik (Róma 11:17–21). Pál így fejezi be a gondolatmenetét: „részlegesen megkeményedett Izrael, mígnem bejön a nemzetekből valók teljes száma, és ily módon az egész Izrael megmentésben részesül” (Róma 11:25, 26). Vajon itt arról jövendölt, hogy az utolsó pillanatban a zsidók tömegesen áttérnek a keresztény hitre? Egyértelmű, hogy semmi ilyesmi nem történt.

Pál „az egész Izrael” kifejezés alatt a szellemi Izraelt értette, vagyis azokat a keresztényeket, akik a szent szellem által lettek kiválasztva. Arra utalt, hogy bár a test szerinti zsidók nem fogadták el a Messiást, ez nem hiúsította meg Istennek azt a szándékát, hogy legyen egy szellemi „olajfa”, melynek minden ága gyümölcsöt terem. Ez összhangban van azzal a szemléltetéssel, melyet Jézus mondott. Egy szőlőtőhöz hasonlította magát, melynek gyümölcstelen ágait le fogják nyesni. Ezt mondta: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden rajtam levő szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt, eltávolít, és amelyik gyümölcsöt terem, azt mind megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen” (János 15:1, 2).

A modern kori Izrael állam létrejötte tehát nem lett megjövendölve a Bibliában, a szellemi Izraelé azonban igen. Ha felismered, hogy kik ők, és csatlakozol hozzájuk, örökké tartó áldásokban lehet részed (1Mózes 22:15–18; Galácia 3:8, 9).