Spanyolország északi részén, Bilbaóban születtem egy olyan környéken, ahol középosztálybeli családok éltek. Négy gyermek közül én voltam a második. Hithű katolikusok voltunk, és mindennap jártam misére. 23 éves koromban tanító lettem. Szerettem a hivatásomat, és 40 éven át gyakoroltam. Büszke voltam rá, hogy a többi tantárgy mellett a katolikus hitre is oktathatom a gyermekeket. Esténként elsőáldozásra készítettem fel kislányokat.

Tizenkét év boldog házasság után, mindössze 33 évesen megözvegyültem, és egyedül kellett gondoskodnom a négy lányunkról. A katolikus hitemben próbáltam vigaszra lelni, de volt néhány kérdés, amely nem hagyott nyugodni. Ilyesmiken gondolkodtam: „Miért kell még mindig meghalniuk az embereknek, ha Krisztus megváltott minket? Miért imádkozunk azért, hogy jöjjön el Isten országa, ha a jó emberek a mennybe mennek?” A következő kérdésen rágódtam a legtöbbet: „Ha Isten a halálunkkor megítél bennünket, akkor miért kellene az utolsó ítélet idejére elhagynunk a mennyet, a tisztítótüzet vagy a poklot?”

Feltettem a kérdéseimet néhány papnak. Az egyikük ezt válaszolta: „Nem tudom. Kérdezd meg a püspöktől. Egyébként mit számít ez? Ha hiszel Istenben, a többi nem érdekes.” Én azért mégis tovább kutakodtam a válaszok után. Később eljártam a jezsuiták, a pünkösdi gyülekezet és a gnosztikusok előadásaira, de senki sem adott megnyugtató választ a kérdéseimre.

Hatvanegynéhány éves koromban egy hétéves kislány, akit tanítottam, meghívott Jehova Tanúi összejövetelére. Tetszett, amit ott láttam és hallottam, de mivel nagyon elfoglalt voltam, nem kerültem szorosabb kapcsolatba a Tanúkkal. Két évvel később felkeresett egy házaspár, Juan és Maite. Három hónapig élénk beszélgetéseket folytattunk, melyek során válaszoltak a kérdéseimre, aztán elkezdtük tanulmányozni a Bibliát.

 Mindig nagyon vártam, hogy jöjjenek. Mindennek alaposan utánajártam, és három bibliafordításban is ellenőriztem a verseket, mert meg akartam róla győződni, hogy Jehova Tanúi az igazságot tanítják-e. Hamar rájöttem, hogy évtizedekig milyen zűrzavar volt a fejemben. Nagyon felkavart, hogy mekkora különbség van aközött, amiben hittem, és aközött, amit a Biblia tanít. Olyan érzés volt, mintha a hitem mély gyökerű fája kifordult volna a helyéből.

Aztán a második férjem súlyos beteg lett és meghalt. Nagyjából ugyanakkor nyugdíjba mentem, és egy időre elkerültem Bilbaóból. Juan és Maite is elköltözött. Sajnos megszakadt a bibliatanulmányozás, de legbelül éreztem, hogy kincsre bukkantam. Soha nem felejtettem el, amiket tőlük tanultam.

Úgy 20 évvel később, amikor 82 éves voltam, Juan és Maite visszatértek Bilbaóba, és meglátogattak. Annyira örültem nekik! Rájöttem, hogy Jehova nem feledkezett meg rólam, és ismét tanulmányozni kezdtem velük. Nagyon türelmesek voltak, mikor újra meg újra feltettem ugyanazokat a kérdéseket. Többször is hallanom kellett a bibliai érveket, hogy érzelmileg el tudjak szakadni attól, amiben korábban hittem, és hogy felkészülten tudjam elmagyarázni az igazságot a barátaimnak és a családtagjaimnak.

Életem legboldogabb napja volt, amikor 87 évesen végre megkeresztelkedtem Jehova Tanúi egyik kongresszusán. Egy keresztény vén a Biblia alapján tartott egy előadást, közvetlenül hozzánk szólva, akik a keresztelkedésre jelentkeztünk. Könnyekig meghatódtam. Olyan volt, mintha Jehova beszélne hozzám. A keresztelkedésem után rengetegen odajöttek gratulálni, olyanok is, akiket nem is ismertem.

Azt mindig is tudtam, hogy Jézus Krisztus „az út” (János 14:6). De a Biblia tanulmányozásának köszönhetően megismerhettem Jehovát, akihez Jézus elvezet minket. Most szerető Atyámként és Barátomként szólok imában Istenhez. Fordulópontot jelentett az életemben, amikor elolvastam a Közeledj Jehovához! * című könyvet. Első alkalommal egy éjszaka alatt végigolvastam! Nagyon megérintett, hogy milyen irgalmas Isten Jehova.

Ha arra gondolok, hogy milyen sokáig kerestem az igazságot, Jézus szavai jutnak eszembe: „Állandóan kérjetek, és adnak nektek; állandóan keressetek, és találtok; állandóan zörgessetek, és megnyittatik nektek” (Máté 7:7). Most, hogy megtaláltam a hőn áhított válaszokat, nagy örömmel mondom el azokat másoknak is.

Igaz, már túl vagyok a 90. életévemen, de még mindig sokat kell tanulnom Jehováról. Minden egyes összejövetel a Királyság-teremben egy különleges alkalom, mivel értékes ismeretre tehetek szert, és együtt lehetek drága testvéreimmel. Már alig várom, hogy újra tanító lehessek a megígért paradicsomi földön (Jelenések 21:3, 4). Kiváltképpen azt várom, hogy találkozhassak elhunyt szeretteimmel, és taníthassam őket a Biblia igazságára (Cselekedetek 24:15). Olyan jó lesz elmondani nekik, hogy milyen értékes ajándékot kaptam Jehovától idős koromban!