Egy folyóirat arról írt, hogy a Héber Iratokban szereplő személyek közül legalább 50-nek a létezését régészeti leletek is alátámasztják (Biblical Archaeology Review). Köztük van Izrael és Júda 14 királya, például a jól ismert Dávid és Ezékiás, valamint a kevésbé ismert Menáhem és Péka. A listán található még 5 fáraó és 19 király, akik Asszíriában, Babilóniában, Moábban, Perzsiában és Szíriában uralkodtak. De nemcsak uralkodók neve szerepel a Bibliában és a régészeti leleteken egyaránt, hanem főpapoké, egy írnoké, és más tisztviselőké is.

A cikk szerint „rengeteg tudós egyetért abban”, hogy ezek a személyek mind egyértelműen azonosíthatók. Természetesen a Keresztény Görög Iratok sok más történelmi személyről is említést tesz, és többük létezését szintén alátámasztják régészeti leletek, például Heródesét, Poncius Pilátusét, Tiberiusét, Kajafásét és Szergiusz Pauluszét.

Bár napjainkban már nem élnek szabadon oroszlánok a Szentföldön, a Bibliában mintegy 150-szer utalnak erre az állatra, ami azt jelzi, hogy az írói jól ismerték. Ezeknek az utalásoknak a többsége jelképes, de néhány történetben valódi oroszlánokról van szó. Például Sámsonról, Dávidról és Benájáról azt olvassuk, hogy oroszlánt öltek (Bírák 14:5, 6; 1Sámuel 17:34, 35; 2Sámuel 23:20). Másokról viszont azt, hogy oroszlánok végeztek velük (1Királyok 13:24; 2Királyok 17:25).

Az ókori időkben az indiai oroszlán Kis-Ázsia, Görögország, Palesztina, Szíria és Északnyugat-India területén élt. Féltek tőle és tisztelték, és a közel-keleti művészeti alkotásokon gyakran ábrázolták. Például a gyönyörű mázas téglákkal díszített babiloni felvonulási úton oroszlánok láthatók.

A feljegyzések szerint a keresztes lovagok a XII. század vége felé oroszlánokat ejtettek el Palesztinában. Úgy tűnik, hogy ezek az állatok nem sokkal 1300 után tűntek el arról a vidékről. Mezopotámiában és Szíriában azonban még a XIX. században is láttak oroszlánokat, sőt Iránban és Irakban még a XX. század elején is.